DVSC: csalódottság és reménykedés

A Debrecen esélyei minimálisra csökkentek, miután BL-selejtezőn második körének első találkozóján 1-0-ra kikapott itthon a svéd Elfsborgtól. Nem csak az eredmény, hanem a Loki mutatott játéka is kiábrándító volt, ezzel szemben Várhidi Péter kapitány – mint azt az FN-nek elmondta – még bízik a magyar csapat továbbjutásában.

Kapcsolódó linkek


bajnokokligaja.lap.hu
sport.lap.hu

Azt már a mérkőzést megelőzően is tudni lehetett, hogy a svéd bajnok játékosai nem brillíroznak a pályán, nem táncoltatják az orrukon a labdát, ugyanakkor erősek, masszívak, fegyelmezettek. Védekezni nagyon tudnak, míg a támadások terén leginkább a gyors kontrákra hagyatkoznak.

Szóval mindez nem volt titok, a Loki azonban képtelen volt mit kezdeni ezzel a harcmodorral: ötlettelenül, tanácstalanul játszott, helyzeteket is alig dolgozott ki Miroslav Beránek legénysége.

Kedden este, a Bajnokok Ligája-selejtező második körének első felvonásán kristálytisztán kiderült, hogy az Elfsborg nem verhetetlen, ugyanakkor nehezen legyőzhető, a padlóra küldéséhez szellemesebb, gyorsabb és bátor játék kell.


Túlerõben a svédek (MTI)



A Debrecen továbbjutási esélyei az 1-0-s veresége miatt minimálisra csökkentek, ráadásul a visszavágón a svédek azt játszhatják, amit tökéletesen tudnak: a biztonságos védekezésből indulva kedvükre kontrázhatnak, a Debrecennek pedig támadnia kell, hiszen kötelező gólt szereznie. Szintén pesszimizmust erősíti, hogy a jövő heti visszavágón a svédek két legjobb labdarúgója, a keddi meccset kihagyó Mathias Svensson, illetve a sérülése miatt korán lecserélt Anders Svensson is ott lehet a pályán. A debreceniek csalódottak voltak a hazai vereség miatt, Dzsudzsák Balázs, akitől a svédek leginkább tartottak, a következőképpen értékelt klubja hivatalos weboldalán.

„Csalódott és dühös vagyok, nem éreztem őket jobbnak semmivel. Ebben a mérkőzésben nem volt benne a vereségünk, nincs annál bosszantóbb, amikor az ellenfél nem jobb mint mi, mégis kikapunk.” A fiatal, tehetséges középpályás a visszavágó kapcsán megjegyezte: „Nekünk minden mindegy alapon kell majd támadnunk. Nehéz megmondani, mi lehet a megoldás a szervezett védekezésük ellen. Oldalról beadásokkal vagy átlövésekkel talán feltörhetjük a svéd falat.”

„Egy magyar bajnokin félidőnként több helyzetet tudunk kialakítani, most egész mérkőzésen nagyon keveset sikerült, ekkora a különbség egy nemzetközi összecsapás és egy magyar bajnoki között” – jegyezte meg Bernáth Csaba, és véleményével aligha lehet vitatkozni. „Úgy gondolom, még semmi sincs veszve, ahogy a svédek most nyerni tudtak, úgy jó játékkal mi is sikerrel járhatunk idegenben” – igyekezett mindenkit kirántani az apátiából Fieber Péter, a debreceniek másodedzője, aki az odavágó kapcsán megjegyezte: „Nagyon hiányzott egy gól, az Elfsborg védelme rendkívül erős és masszív volt”.


Aco Sztojkov és a Loki is a padlóra került (MTI)



Bár a svédek igen kellemes helyzetben várhatják a visszavágót, meglepően óvatosan nyilatkoztak a továbbjutási esélyeikről. „Remélem, a visszavágón sikerül kiharcolnunk a továbbjutást, ugyanakkor biztos, hogy nehéz mérkőzés lesz” – magyarázta Magnus Haglund vezetőedző. Ugyanezen a véleményen van a gólszerző, Daniel Mobaeck is. „Örülök a gólomnak és a győzelemnek, de nagyon nehéz visszavágóra számítok” – mondta a 27 esztendős támadó.

Várhidi Péter szövetségi kapitány a honlapunk kérdésére válaszolva elmondta, ő még bizakodó a DVSC továbbjutását illetően. „Tény, hogy a svédek állnak közelebb a továbbjutáshoz, és nem csak eredmény miatt. Bár játékban nem jobbak, nagyon egységes, masszív csapat az Elfsborg. Ha otthon is így futballozik, nagyon nehéz dolga lesz a Debrecennek, ám ha a svédek megpróbálják megnyerni a visszavágót, nyíltabban játszanak, akkor a Lokinak lehet keresni valója. Még nyílt a továbbjutás kérdése, én bizakodó vagyok” – nyilatkozta a szövetségi kapitány. A párharc második mérkőzésére jövő hét szerdán kerül sor Svédországban. Addig mindenképpen lehet reménykedni…

Címkék: foci