Debrecen-Elfsborg élőben

A Debrecen kedden a svéd Elfsborggal találkozik hazai pályán a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első felvonásán. Az itthon verhetetlen Loki, amely tavaly nagyot bukott a kvalifikációs körben, az idén elkerülné a blamát – a csapat a BL főtáblájára vágyik.

Kapcsolódó linkek

magyarfoci.lap.hu
sport.lap.hu

93. perc: Vége a mérkőzésnek. Roppant nehéz 90 perc vár a magyar bajnokra Svédországban. Összeségében csalódást okozott a magyar bajnok, mindössze 20-25 percig bírta a tempót.

90. perc: Három percet hosszabbít az észt bíró. Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a Debrecen itt ma nem szerez több gólt.

88. perc: Demjén Gábor helyére jött Czvitkovics.

85. perc: Újabb svéd helyzet, de Balogh jól zárta a rövid sarkot.

79. perc: Husztiék eközben valósággal leiskolázták a Realt, igaz a királyi gárda még csak egy hete edz együtt. A magyar játékos mindenesetre szívesen fog emlékezni a Casillasnak lőtt gőlra.

76. perc: Rudolf nem sokkal maradt le egy bal oldalról érkező beadásról. A túl hosszúra sikeredett szöglet után csalódottan hördült fel a debreceni közönség.

73. perc: Sztojkov helyett Rudolf Gergely a pályán. Még bő negyedórája van a Lokinak, hogy legalább egyenlítsen az Elfsborg ellen. Sajnos nem sok tudatosság van a hazaiak játékában. A Debrecennek volt az első félidőben egy jó időszaka, azóta azonban szinte semmi.

67. perc: Hogy azért örülhessünk is: Husztiék időközben a 82. percben már-már megalázó módon 3-0-ra vezetnek a spanyol bajnok Real Madrid ellen.

65. perc: Hiába támadott a Loki, a svédek lőttek gólt. Mobaeck kihasználva a debreceni hátsó alakzat tehetetlenségét, Balogh mellett némi szerencsével a bal sarokba tekert. A vendégjátékos három védő gyűrűjében zavartalanul vehette át a labdát, és 5 méterről nem hibázott. (0-1)

59. perc: Újabb csere a svédeknél: Berglund helyet Alexandersson a pályán. Kouemaha sajnos teljesen eltűnt, a kameruni csatár szinte nem kap használható labdát a debreceni társaktól.

56. perc: Az Elfsborg nem akar, a Debrecen pedig egyelőre nem képes helyzetbe kerülni. Tanácstalannak tűnik a magyar bajnok, a skandinávok védelmével nem tud mit kezdeni. A közönségen nem múlik, a hazai szurkolók fáradhatatlanul űzik előre kedvenceiket.

52. perc: Csapkodó a játék, mind a két együttes sokat hibázik, a svédek pedig továbbra is minden adandó alkalommal húzzák az időt.

48. perc: Veszélyes svéd szabadrúgás 28 méterről, de Balogh remekül érezte a sarkot, és könnyedén ölbe vette a labdát.

46. perc: Folytatódik az összecsapás.

Amint az várható volt, nincs könnyű dolga a Debrecennek, amely az átaludt rajt után, átvette a játék irányítását, de igazán komoly helyzetet nem tudott kialakítani az Elfsborg kapuja előtt. A svédek fegyelmezetten védekeznek, nekik egy gólnélküli döntetlen is elég, hiszen hazai pályán szokatlan körülmények között – műfüvön – fogadhatják a magyar bajnokot. A Hannover 96 eközben Huszti Szabolcs találatával vezet a Real Madrid ellen felkészülési meccsen. A magyar játékos egy remek kiugratás után pimaszul a hosszúba emelt Iker Casillas felett.

45+2. perc: Remek labdaszerzés a középpályán, de Sándor beadásáról éppen csak lemaradt Kouemaha. A helyzet után az észt sípmester lefújta az első félidőt.

45. perc: A vendégeknek jó a gólnélküli döntetlen, így amikor csak lehetőség adódik rá, húzzák az időt. Holmén például jócskán a magyar térfélen belül járt, majd hazaadott.

43. perc: Dzsudzsák kapott hatalmasat a félpályánál, de a svédek érthetetlen módon csak hosszú másodpercek után rúgták ki a labdát. A fiatal középpályás szerencsére hamarosan ismét játékra jelentkezett.

40. perc: A magyar bajnok is cserélt: Dombi helyére a hazai közönség kedvence, Sándor Tamás érkezett.

37. perc: Két mérkőzést már lejátszottak a BL-selejtező második körében. A Sahtar Donyeck idegenben nyert.

32. perc: Ishizaki eresztett el egy lövést jó 25 méterről, Baloghnak nem kellett közbeavatkoznia. Kicsit leült a mérkőzés, a svédek is rendezték a soraikat, így egyre nehezebben kerül riválisa kapuja elé a Debrecen.

29. perc: A Loki-játékosok rendre Dzsudzsákot keresik a labdáikkal. A svédek trénere nem véletlenül a középpályástől tartott a legjobban a mérkőzést megelőzően.

23. perc: Remek debreceni támadás: a Loki három húzásból a vendégkapu elé került, de Kouemahát megelőzte a védője. Az első negyedóra bizonytalanságait követően átvette a mérkőzés irányítását a magyar bajnok.

21. perc: Dombi ütközött a svéd kapussal. Wiland rövid ápolás után tudta folytatni.

20. perc: Máris cserélnek a svédek: a kisebb sérüléssel pályára lépő Anders Svenssont Ardic váltotta.

18. perc: Két gyors debreceni szöglet, sajnos kézzelfogható eredmény nélkül.

15. perc: Az már az eddigi bajnokikon is kiderült, hogy Kouemaha remek szerzemény. A kameruni támadó a hazaiak eddigi legjobbja.

12. perc: Berglund ugrott ki a leshatárról, szerencsére kissé kisodródott, így lövése fölészállt. A vendégek remekül kontráznak, a Loki-védelemben még vannak rések. Nem véletlenül gesztikulál hevesen már most a partvonal mellett Beranek mester.

7. perc: Egy svéd szöglet után ismét veszélyben forgott Balogh kapuja, de a fejes elkerülte a kaput. A hazai szurkolókra nem lehet panasz, fantasztikus a hangulat Debrecenben.

4. perc: Az már most látszik, hogy az Elfsborg játékosai ügyesen adogatnak. De a Debrecen sem alszik, Dzsudzsák bal oldalon kapott remek passzt, a középre adott labdája azonban nem volt elég pontos Kouemahának.

2. perc: Hoppá! Kis híján hidegzuhannyal kezdődött a találkozó. Egy bal oldali beadásról éppen csak lemaradt a középen érkező svéd támadó.

1. perc: A Loki kezdte a mérkőzést.

A magyar bajnok az eltiltott Sidibe nélkül kénytelen pályára lépni a svéd csapat ellen. Teltház fogadta a csapatokat, 10 ezren szurkolnak a Debrecennek. Svédek is érkeztek, körülbelül 100-150-en.

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:
Debrecen-Elfsborg (svéd) 0-1
Debrecen, vezeti: Kaldma (észt)
Gól: Mobaeck (65.)

Kezdőcsapatok:
Debrecen: Balogh J. – Bernáth, Komlósi, Mészáros N., Leandro – Dombi, Vukmir, Demjén, Dzsudzsák – Kouemaha, Sztojkov

Elfsborg: Wiland – M. Andersson, Björck, Augustsson, Karlsson – Ishizaki, Holmén, A. Svensson, Mobaeck – Keene, Berglund

Címkék: foci