NB I: döntetlen Újpesten, nyert a DVSC

Az Újpest hazai pályán döntetlent játszott a Zalaegerszeggel, míg a címvédő Debrecen kétgólos győzelmet aratott hazai pályán a Győr ellen a labdarúgó NB I, 2. fordulójában.

Óriási lendülettel kezdett az Újpest, ám a helyzeteket – többnyire Foxi – nem tudta értékesíteni. Amikor már mindenki a szünetre készült, akkor jött a korábbi újpesti Tóth Norbert és 22 méterről egy váratlan lövéssel meglepte Balajcza kapust és vezetést szerzett csapatának.

A második játékrészben komoly erőket mozgósított a lila-fehér gárda az egyenlítésért, ám ez nem jött volna létre, ha Kovács passzát nem nézik el a vendég védők, a figyelmetlenséget Foxi használta ki.

A hajrában mindkét csapat megszerezhette volna a győzelmet, ám hazai oldalon előbb Balajcza, majd a vendégektől Babalj mentette meg csapatát a góltól.

Debrecenben a mérkőzés előtt megkapta az előző bajnokságból az aranyérmet a győri csapat három volt debreceni játékosa: Bogdanovics, Böőr és Brnovics.

A mezőnyfölényben játszó bajnok főleg beívelésekkel próbálta meg feltörni a vendégek masszív védelmét, ám a próbálkozások sikertelenek maradtak. A vízszünet után kissé megélénkült a játék, de a vezető gól csak a játékrész hosszabbításában született meg az egyre agilisabban futballozó Dzsudzsák révén.

A második találatot követően már tetszetős játékot mutatott be a keddi Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Debrecen. A Beranek-alakulat védekezésben is magabiztos volt, igaz a győriek nem igazán késztették Bernáthékat nagyobb erőbedobásra.

A két távoli gólt hozó sportszerű összecsapáson sima győzelmet könyvelhetett el a Loki.

NB I, 2. forduló:

Újpest FC-ZTE FC 1-1 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 3000 néző. Vezette: Solymosi
Gól: Foxi (61.), illetve Tóth N. (45+1.)
Sárgalap: Pető (81.), illetve Koplárovics (57.), Miljatovics (81.), Davidov (82.), Máté (89.)
Újpest: Balajcza – Regedei, Vermes, Böjte, Sadjo – Sándor (Li Do Kvon, 54.), Habi, Radulovics (Pető 73.) – Foxi, Tisza (Kovács Z., 54.) – Rajczi.
ZTE: Babalj – Dudic, Polgár, Miljatovics, Vulin – Tóth Z., Máté, Tóth N. (Davidov, 66.), Koplárovics – Waltner (Diavarra, 76.), Pekics (Kádár, 87.).

DVSC-TEVA-Győri ETO 2-0 (1-0)
Debrecen, 7000 néző. Vezette: Szabó Z.
Gól: Dzsudzsák (45+2.), Demjén (56.)
Sárgalap: Demjén (57.)
DVSC: Balogh – Bernáth, Komlósi, Mészáros, Leandro – Dombi (Sándor T., 55.), Demjén, Vukmir, Dzsudzsák (Czvitkovics, 59.) – Sztojkov (Rudolf, 46.), Kouemaha.
Győr: Sztevanovics – Nikolov (Csermelyi, 60.), Stark, Supics, Völgyi – Pákolicz (Tokody, 74.), Bank, Jäkl, Böőr – Bajzát, Brnovics (Józsi, 60.).

Az élcsoport:
1. Debreceni VSC-TEVA 6 pont (4-1), 2. Újpest 4 (5-3), 3. Zalaegerszegi TE 4 (4-2)

Góllövőlista:
2 gólos: Foxi (Újpest), Kouemaha (Debrecen), Rajczi (Újpest), Waltner (ZTE)

Címkék: foci