Kapcsolódó linkek
Szávay Ágnes néhány hete még a Top100-ban sem volt a női világranglistán, de az elmúlt hónapokban mutatott remek formájának köszönhetően mostanra feljött a 37. helyre. A koronát a teljesítményére vasárnap tette fel a palermói torna megnyerésével. A 18 éves magyar játékos pályafutása első diadalát aratta WTA-tornán. „Eddigi legnagyobb sikeremnek tartom ezt a tornagyőzelmet” – nyilatkozott az MTI-nek a magyar tehetség.
A magyar teniszező produkciójára nemcsak itthon kapták fel a fejüket, a WTA úgy döntött, felkéri Szávayt, hogy a szövetség hivatalos honlapján írjon blogot a Bad Gastein-i versenyről. A magyar versenyző az eredeti tervek szerint kedden kezdett volna párosban: a cseh Vladimira Uhlirova oldalán szállt volna szembe a lengyel Marta Domachowska, Alicja Rosolska duóval. Vihar miatt azonban minden mérkőzést töröltek, ezért Szávaynak szerdán kell pályára lépnie.
A hatodik helyen kiemelt magyar játékos egyesben is érdekelt, az első körben a szabadkártyával induló, hazai közönség előtt szereplő Tina Schiechtl ellen kezd.