Kapcsolódó linkek
A háromszoros Grand Slam-győztes Davenport tavaly decemberben jelentette be, hogy anyai örömök elé néz, és ezért befejezi a pályafutását. Az amerikai teniszező június 10-én világra is hozta Jagger névre keresztelt fiát, majd nemrég váratlan kijelentést tett: „Már meglepően jól mozgok az edzéseken. Nehéz a karriert a szülői feladatokkal összehangolni, picit rossz is a lelkiismeretem, de feltett szándékom elindulni többek között a pekingi olimpián.”
Davenport állítólag először augusztusban, párosban próbál szerencsét Lisa Raymond partnereként a Pilot Pen elnevezésű tornán.
Az amerikai tavaly szeptember óta nem játszott, és decemberben még így nyilatkozott: „Nem tudom elképzelni, hogy valaha versenyezzek még. Boldog vagyok, hogy megkezdődik életem második periódusa, amelyben a férjemnek és gyermekemnek szentelhetem magam.”
A jelenleg a világranglista 68. helyén álló 30 éves Davenport eddig 51 tornát nyert meg egyesben, közte az 1998-as US Opent, az 1999-es Wimbledont és a 2000-es Australian Opent, valamint az 1996-os atlantai olimpián sem talált legyőzőre. Párosban 36 alkalommal nyert tornát. Davenpont pályafutása során 21 763 653 amerikai dollárt ütögetett össze.