Szuperkupa: a Debrecen triplázhat

A Debreceni VSC–TEVA a bajnokság után a következő hazai futballszezont indító Szuperkupában is triplázhat, ebben a kupagyőztes Budapest Honvéd akadályozhatja meg.

A hajdúságiak – csakúgy, mint tavaly és tavalyelőtt – ezúttal is az NB I győzteseként léphetnek pályára, ellenfeleik a Magyar Kupa döntőjében éppen őket legyőző kispestiek lesznek. A szerdán 20:30-kor kezdődő első találkozón az első Szuperkupa sikerére készülő Honvéd a házigazda.

A Debrecen tavalyelőtt 5-4-es összesítéssel bizonyult jobbnak a Sopronnál, míg 2006-ban a Fehérvárral szemben hódította el a trófeát kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel. Az esélyeket az átalakult csapatok miatt nehéz felmérni, mindenesetre sokatmondó, hogy a fővárosiak kizárólag külföldi, élvonalbeli csapatokkal vívtak felkészülési mérkőzést, és egyszer sem kaptak ki, ráadásul George F. Hemingway tulajdonos a legjobb négybe kerülést tűzte ki célul.

A keret egyelőre alig változott a tavasszal remeklő együtteshez képest, de az irányító poszton a kispesti nevelésű Bárányos Zsolt váltja a Görögországba igazoló Szabó Tibort. Érkezett még a szintén középpályás Vincze Gábor, ugyanakkor távozott Igor Bogdanovics, akit még nem sikerült pótolni, bár Hemingway még további három labdarúgó szerződtetését tervezi.

A debrecenieknél is egyben tartották a keretet: komoly érvágás nem érte a csapatot, sőt a támadósor jelentősen erősödött a Tatabányától megszerzett kameruni Dorge Kouemahával és az MTK-tól igazolt Czvitkovics Péterrel.

A visszavágót vasárnap 20:30-tól rendezik Debrecenben.

A labdarúgó Szuperkupa eddigi győztesei:

1992: Újpesti TE (Újpesti TE-Ferencváros 3-1)
1993: Ferencvárosi TC (Ferencvárosi TC-Kispest-Honvéd FC 2-1)
1994: Ferencvárosi TC (Ferencvárosi TC-Vác FC-Samsung 2-1)
1995: Ferencvárosi TC (döntő nélkül, mivel duplázott)
1996-2001: nem rendezték meg
2002: Újpest FC (Újpest FC-Zalaegerszegi TE 3-1)
2003: MTK Hungária FC (MTK Hungária FC-Ferencváros 2-0)
2005: Debreceni VSC (Matáv Sopron-Debreceni VSC 4-2, 0-3)
2006: Debreceni VSC (Fehérvár FC-Debreceni VSC 0-1, 1-2

Címkék: foci