Százmilliós fociakadémia nyílt Kispesten

Pénteken ünnepélyes keretek között átadták a Budapest Honvéd által létrehozott Magyar Futball Akadémiát. Az itt tanuló gyerekek képzését a klub vállalta, a szakmai munkát Szala László irányítja.

Kapcsolódó linkek

magyarfoci.lap.hu
sport.lap.hu

A Bozsik Stadionban tartott ceremónián George F. Hemingway, a klub tulajdonosa, Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Gajda Péter kispesti polgármester, valamint Ujhelyi István, a sportért is felelős Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára együtt vágta át a létesítmény ajtajában elhelyezett díszszalagot.

„Holnap lesz egy éve, hogy átvettük a klub irányítását, akkor az volt a kitűzött cél, hogy egy esztendőn belül létrehozzunk egy ilyen utánpótlás-nevelő bázist, ez sikerült is. Remélem, olyan szépen és jól működik majd, ahogyan azt elterveztük” – mondta az ünnepségen George F. Hemingway.

A jövőben a felújított klubház szolgál majd a fiatal labdarúgók új otthonául: az épületben jól felszerelt edzőterem, korszerű technológiával, számítógéppel, digitális táblákkal ellátott tantermek, orvosi szoba, étterem és szauna várja a diákokat.

A középiskolai, négyéves rendszerű oktatásban a sportággal kapcsolatos elméleti és gyakorlati képzés mellett kiemelt szerepet kap a diákok érettségire történő felkészítése. Az érettségi tárgyakon túl a tanulók emelt szintű ismereteket szerezhetnek informatikából, marketingből és angol nyelvből. A gyerekek képzésének és ellátásának költségeit teljes egészében a klub állja.

A tanárok az Egressy Gábor Szakközépiskolából érkeznek majd az egyesülethez, de az akadémisták hetente egyszer a tanintézményt is meglátogatják. A klub a szakmai irányítást Szalai Lászlóra bízta.

A bentlakásos rendszerű akadémiára szombaton költözik be az első garnitúra, 25 első osztályos – az 1992–1993-as korosztályba tartozó – gimnazista veszi birtokába a korszerűen felszerelt létesítményt. Arról nincs pontos információ, hogy mennyibe került az iskola létrehozása, Hemingway annyit elárult, hogy a költségek meghaladták a 100 millió forintot.

Címkék: foci