Beperelte az MLSZ-t a Fradi

Takács Tibor szerint 200–400 millió forintra számíthat a Ferencváros, ha megnyeri a Magyar Labdarúgó Szövetség ellen indított kártérítési pert.

Kapcsolódó linkek

ftc.lap.hu
sport.lap.hu

Az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatósági tagja az MTI-nek megerősítette, hogy a jogtalan kizárásból fakadó anyagi károk megtérítése mellett azért is keresetben támadják az MLSZ-t, mert nem a sporttörvénynek megfelelően osztotta szét a klubok között a közvetítési jogdíjak értékesítéséből származó bevételt.

Az FTC kedden vette kézhez a Legfelsőbb Bíróság ítéletét, amely hatályában fenntartotta a Fővárosi Ítélőtáblának az FTC tavalyi licencügyében hozott határozatát. A bíróság december 7-én jogerősen megállapította, hogy jogellenesek voltak azok a döntések, amelyek az FTC-nek a licencet megadó korábbi határozatot hatályon kívül helyezték, és új eljárást rendeltek el az ügyben.

Az FTC a Legfelsőbb Bíróság ítélete nyomán indította el a több száz milliós kártérítési pert, amelyben Takács Tibor szerint még az idén jogerős döntés születhet.

Az elnöki tanácsadó elmondta, a másodosztályba sorolás óta a Ferencváros labdarúgócsapata elvesztette főszponzorát (T-Mobile), s komoly károkat okozott a közvetítési jogdíjak elmaradása is. A játékospiacon szintén romlott az FTC helyzete, jóval kevesebbet kapott az eligazoló futballistákért. A klub emellett nem vagyoni kártérítést is követel az MLSZ-től, mivel megítélését jelentősen rontotta, hogy az FTC labdarúgócsapata 107 éves fennállása során először kényszerült az NB II.-be.

Helmeczy László, a Magyar Labdarúgó-szövetség jogi ügyekért felelős alelnöke szerint szó sincs arról, hogy a Ferencváros pert nyert volna a szervezettel szemben, egyáltalán nem tart a zöld-fehérek esetleges kártérítési követelésétől. A Népszavának adott interjúban a Legfelsőbb Bíróság ítéletével kapcsolatban Helmeczy elmondta: „Mindössze arról van szó, hogy kimondatott: az MLSZ jogszerűtlenül számolta fel azt a bizottságot, amely licencügyben szabálytalanul járt el. Csakhogy ez nem azt jelenti, hogy az FTC-t megillette a licenc. Mindenki megfeledkezik róla, hogy a Fradi erre irányuló keresetét visszautasították. Tudvalevő: a klubnak kétmilliárd forint tartozása van, mégis rajtunk akarják elverni a port.”

Címkék: foci