Csank: a feljutás a cél

Csank János, a másodosztályú Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője nem ígér diadalmenetet, de mindenképpen a feljutás a célja. Eközben a Legfelősbb Bíróság megállapította, hogy jogellenesen nem kapott licencet a klub tavaly nyáron.

Kapcsolódó linkek

ftc.lap.hu
sport.lap.hu

“Érvényes szerződésem volt Diósgyőrben, ahol jól is éreztem magam. Igazából kalandvágyból vállaltam a feladatot, hogy segítsek korábbi csapatomon, amelyre szüksége van a magyar futballnak, mert nélküle szegényebb” – indokolta sajtótájékoztatón klubváltását az egy plusz egyéves szerződést aláíró mesteredző, aki segítőit várhatóan a jövő héten nevezi meg.

Csank úgy véli, nehéz feladat előtt áll, mert állandó reflektorfényben lesz együttesével és minden ellenfél az év meccsét játssza majd ellenük, de mint megjegyezte, épp a nagy kihívás miatt fogadta el a zöld-fehérek ajánlatát. “Minden osztályban nehéz bajnokságot nyerni, épp ezért mindegy, hogy a Keleti vagy a Nyugati csoportba sorolnak minket. Azt kell mondanom, ha a Bundesliga 2-ben indulnánk, akkor is a feljutás lenne a célunk. Olyan diadalmenetet persze nem ígérek, mint ahogy a Fehérvárral feljutottam” – nyilatkozott Csank. A 61 éves szakember Zoran Kunticot váltja a kispadon. Csank 2001-ben a klub történetének 27. bajnoki címét ünnepelhette az együttessel.

Ingyen elengedték

Az eseményen az is kiderült, hogy a Diósgyőr ingyen engedte el Csankot a Ferencvároshoz, amit a fővárosi klub vezetői példaértékűnek neveztek.

Szóba került még, hogy a Huszti Szabolcsért járó pénz még mindig nem érkezett meg a francia Metztől, de ez bármikor megtörténhet, míg a játékoskeret összetételét illetően elmondták, jelenleg a lejárt szerződésű labdarúgók helyzetét kívánják rendezni, aztán kerülhetnek csak szóba új igazolások.

Lipcsei: maradok

A Ferencváros csapatkapitánya, Lipcsei Ferenc a lapunk kérdésére elmondta, hogy Csank csütörtökön már meg is tartotta az első edzést. „Nem kellett csalódnom a szakemberben. Korábban már a Fradinál és a válogatottban is dolgoztam vele, és kőkemény trénert ismertem meg benne.” – nyilatkozta a középpályás, aki a következő szezonban is marad a zöld-fehér klubnál. „Az új elnök, Rieb György és Tepszics Ignác sportigazgató is arra kért, hogy folytassam a Fradiban.”

„Minden játékos ott volt a csütörtöki edzésen, azok is, akiknek lejárt a szerződése (Balogh, Bodnár, Deme és Tököli). Volt közülük aki velünk edzett, de Deme például nem szállt be a közös gyakorlásba. A sportigazgató azt mondta, hogy az elkövetkező napokban mindenkivel leül tárgyalni, úgyhogy remélhetőleg maradnak a társak.” – tette hozzá a 35 éves játékos.

Kártérítést a Fradinak?

A Ferencvárost tavaly nyáron az MLSZ megfosztotta az élvonalbeli tagságától, amit a klub természetesen megtámadott a bíróságon. A Fővárosi Ítélőtábla december 7-én jogerősen megállapította, hogy jogellenesek voltak azok a döntések, amelyek az FTC-nek licencet megadó korábbi határozatot hatályon kívül helyezték, és új eljárást rendeltek el az ügyben. Az MLSZ március elején felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz.

Az FTC vezetése a keddi napon vette kézhez a Legfelsőbb Bíróság ítéletét, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla korábbi határozatát hatályában fenntartotta. Ezen ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs, így elmondható, hogy a tavaly szeptemberben kezdődött eljárás véglegesen az FTC győzelmével bejeződött – mondta dr. Petró László, az FTC jogi képviselője a 100%Fradinak.

Petró az Indexnek arról is beszélt, hogy anyagi kártérítést követel a klub az MLSZ-től. “A vagyoni mérték számszerűsíthető, hiszen többek között a klub reklámértéke is csökkent az elvett élvonalbeli tagság miatt. Hogy csak egy példát említsek, az akkori főszponzorunk 100 millióval csökkentette a támogatást a másodosztályban.”

Címkék: foci