20 milliárdot kapnak a könyvtárak

Mintegy húszmilliárd forint jut a magyarországi könyvtárak fejlesztésére uniós pályázati forrásokból a 2008–2013 közötti időszakban – jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter.

A tárcavezető elmondta: öt év alatt 16,67 milliárd forint jut a könyvtári terület fejlesztésére, ezenfelül pedig 4,25 milliárd forint a könyvtári állomány digitalizálására fordítható. A program kidolgozottsága jó esélyt ad arra, hogy a pályázat útján elérhető húszmilliárd forintot kitevő uniós források teljes összege lehívható legyen – emelte ki, megjegyezve, hogy a „könyvtárügyet” a vidékfejlesztési stratégia egyik központi elemévé kívánja tenni.

Hiller István hozzátette, hogy a források szakszerű felhasználása érdekében vitát kezdeményez az értelmiségiek és a szakma körében a magyar olvasási és könyvtárhasználati szokások, trendek feltérképezésére. A vita egyik első színhelye a könyvtárosok idei, szegedi vándorgyűlése lehet – jelezte.

Címkék: Magazin