Oliver Stone nem forgathat az iráni elnökről

Nem forgathat dokumentumfilmet Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökről Oliver Stone, mert az amerikai filmrendező "a nagy sátán része", Hollywood pedig a hatalom "játékszere" - jelentette a FARS iráni hírügynökség.

Mehdi Kalhor elnöki szóvivő szerint a világhírű rendező ugyan ellenzéki, de Amerikában az ellenzék is a “sátáni rendszer része”. Az amerikai filmipar továbbá “nem közvetít sem kultúrát, sem művészetet”, hanem egyszerűen kiszolgálja a hatalmat. Ezért az elnök elutasítja Oliver Stone felkérését – mondta a szóvivő. Kalhor azt is elmondta, hogy érthető a rendező érdeklődése, hiszen Ahmadinezsád személye “vonzó” a nemzetközi közösség számára.

A La Repubblica című olasz napilap internetes kiadása rámutat, hogy Fidel Castro kubai pártvezető és államfő, Ahmadinezsád “szövetségese” 2003-ban hosszú interjút adott az Oscar-díjas rendezőnek. Ennek alapján készült a Comandante című 90 perces dokumentumfilm.

Címkék: Magazin