Életveszélyes a magaslati foci

Markus de Marées a kölni Sportfőiskola magaslati edzések hatásait kutató tanszékének vezetője szerint 2500 méter felett életveszélyes lehet a futballozás. Eközben a bolíviai szövetség jelezte, hogy a FIFA nem ment el elég messze a magasságkorlátozás enyhítése terén.

“A levegőben annyira kevés az oxigén, hogy a játékosok sokkal hamarabb elfáradnak és könnyen elkaphatják az úgynevezett magaslati betegséget, melynek hányinger, szédülés és rosszullét a leggyakoribb tünete – mondta de Marées. – Ha ilyenkor a játékos nem áll le, nagyon gyorsan komoly mennyiségű víz gyűlhet össze a tüdejében vagy az agyában, ami az orvosi beavatkozás elmaradása esetén halált okozhat. Még tapasztalt hegymászóknál is gyakran gondot okoz ez a vizesedés, pedig ők eleve arra készülnek, hogy oxigénszegény környezetben is a maximumot hozzák ki magukból, nem pedig csak egy-egy meccs alkalmával kerülnek ilyen helyzetbe.”


Morales közel 5300 méteren focizott (MTI/EPA)


A szakember elmondta: vizsgálatai során azt állapította meg, hogy 1700 méter feletti magasságnál már jelentősen visszaesik a labdarúgók teljesítménye. “A futógyorsaságuk nem csökken, de mivel kevesebb oxigén kerül a vérbe, és ezáltal az agyba, a reakcióidejük lelassul és sokkal hamarabb jelentkeznek náluk a fáradtság jelei.”

Bolívia elégedetlen

A FIFA végrehajtó bizottsága szerdán döntött arról, hogy a korábban meghatározott 2500 helyett csak 3000 méter felett nem engedélyezi hivatalos mérkőzések megtartását. A bolíviaiak azonban a módosítással sem elégedettek, mivel a fővárosuk 3600 méteren fekszik, márpedig a legtöbb válogatott találkozóra korábban éppen ott, La Pazban került sor.

“A döntés továbbra is diszkriminatív a magaslaton elhelyezkedő országokkal szemben” – jelentette ki sajtótájékoztatón a Copa Americán Venezuelában tartózkodó Carlos Chavez bolíviai szövetségi elnök. – “Úgy vélem, a bolíviaiaknak jogukban áll meghatározni, hol legyen a nemzeti stadionjuk” – tette hozzá.

A FIFA május 28-án orvosi bizottsága útmutatására döntött úgy, hogy a játékosok egészségének védelme érdekében 2500 méternél magasabban nem kerülhet sor a szövetség égisze alá tartozó találkozóra. Ez az érintett országokban nagy felháborodást váltott ki: elsőként az andokbeli nemzetek közössége (CAN) fejezte ki tiltakozását, majd az Amerikai Nemzetek Szervezete (OAS). Evo Morales bolíviai elnök például egy 5270 méter magasan fekvő pályán futballozott barátságos mérkőzésen, ily módon tüntetve a szankció ellen. A tiltakozások nyomán módosította utóbb a döntést a FIFA.

Címkék: foci