Kapcsolódó linkek
A botrány a mérkőzés alatt tört ki, amikor a hajrában 1-2-nél a bíró tizenegyest ítélt a vendégek javára. A felbőszült hazai hívek – mivel csapatuk a vereséggel lecsúszott a másodosztályba – berohantak a pályára, és rátámadtak a játékosokra, letépve róluk a mezt.
A találkozó lefújás nélkül ért véget, a futballisták és a játékvezetők alsóneműben szaladtak be az öltözőbe.
Megvadultak a szurkolók (Getty)
Az erőszak a stadionon kívül is folytatódott: a hazai tábor valóságos hajtóvadászatot indított a Tigre-szurkolók után, akik közül egy embert kővel fejen találtak, a 42 éves férfi a helyszínen belehalt súlyos fejsérüléseibe. A kirakatokat betörő és autókat borogató, kövekkel és vascsövekkel támadó huligánokat végül a kivezényelt rohamrendőrök oszlatták szét, az akció során gumilövedékeket és könnygázt is használtak. A jelentések szerint 78 szurkolót tartoztattak le. A Tigre 27 esztendő óta először jutott fel az argentin élvonalba.