Eriksson talált magának csapatot

Sven-Göran Eriksson korábbi angol szövetségi kapitány lett a labdarúgó Premier League-ben szereplő Manchester City vezetőedzője. A BBC információi szerint a mester egyelőre még nem írt alá, de a hét második felében hivatalosan is bejelentik érkezését.

Kapcsolódó linkek

angolfoci.lap.hu
sport.lap.hu

Nem minden kérdésben egyeztek meg a felek, de állítólag már csak néhány apró részletben kell megegyeznie a svéd szakembernek, és a nemrég tulajdonosváltáson átesett klub képviselőinek. Eriksson Stuart Pierce-et követi a kispadon, akit az elmúlt szezon végén menesztettek. A hírek szerint három évre szóló megállapodást ír alá napokon belül az 59 éves szakvezető, aki Angliiában nem örvend nagy népszerűségnek, mióta a tavalyi világbajnokság után lemondott a válogatott szakvezetői posztjáról.

A tréner még tavaly januárban szaladt bele az egyik bulvárlap csapdájába. Eriksson felajánlotta egy ál-olajsejknek, amennyiben tulajdonrészt szerezne az Aston Villában, ő jó pénzért már a következő szezontól elvállalná a Premier League-csapat vezetőedzői posztját, noha 2008-ig érvényes szerződés kötötte a válogatotthoz. Az ügy folyományaként már a tavalyi év elején eldőlt, hogy – bármilyen legyen is az angolok világbajnoki szereplése – Eriksson a torna után távozik posztjáról.

A dicstelen búcsú után a svéd több csapatnak is felajánlkozott, de sem a Palermóban, sem a Newcastle-ben nem kellett. A Manchester City új tulajdonosa, Thakszin Sinavatra volt thaiföldi miniszterelnök viszont mindenképpen őt szerette volna a 81,6 millió fontért megvásárolt csapat kispadján látni. A hírek szerint Sinavatra nagyjából 50 millió fontot bocsát majd a tréner rendelkezésére, hogy ebből erősítse meg a 2006/2007-es pontvadászatot a 14. helyen záró együttest.

Címkék: foci