Kapcsolódó linkek
A vendéglátók 20 ezer néző előtt győzték le a szerbeket, akik 2005 után másodszor buktak el a nagy siker kapujában. A délszláv együttest azonban nem érheti vád, hiszen a kiállításig teljesen egyenrangú ellenfele volt a címvédőnek.
A meccset jobban kezdték a hollandok és a 17. percben meg is szerezték vezetést. A bekapott gól felrázta a szerbeket, és két hatalmas egyenlítési lehetőséget hagytak ki. Mindkét esetben elég szerencsétlenül mozgott a hollandok kapusa, aki csak a szerencséjének köszönhette, hogy nem kapott gólt: a második esetnél csúnyán elnézett egy lövést, de a labda a kapufáról pont az ölébe pottyant.
Otman Bakkal, az elsõ holland gól szerzõje (dpa)
A fordulás után sem változott a játék képe, mind a két együttes nyílt sisakkal rohamozott, ám a következő gólig negyedórát kellett várni. Ekkor egy szöglet után a szerb védelem nem tudott felszabadítani, és Ryan Babel közelről a hálóba bombázott. A második találat után két perccel Koralov megkapta a második sárgáját, és innentől feladták a szerbek a meccset. A hollandok még kétszer beköszöntek, a másik oldalon pedig a csereként érkező Dragan Mrdja szépített.
A szerbek másodszor jutottak el az U21-es Eb döntőjéig, de ismét be kellett érniük a második hellyel. Három évvel ezelőtt az olaszoktól szenvedtek vereséget a fináléban. A kontinensbajnokság egyben olimpiai kvalifikációs torna is volt. Hollandia és Szerbia mellett Belgium és Olaszország szerzett kvótát Európából a 2008-as pekingi nyári játékokra
U21-es Eb, döntő:
Hollandia-Szerbia 4-1
Gól: Bakkel (17.), Babel (60.), Rigters (67.), Bruins (87.) ill. Mrdja (79.)
Piros lap: Koralov (62.)