Már a mozikban a Piaf

Franciahon – és a világ – első számú sanzonénekesnőjéről Oliver Dahan készített szabálytalanul szabályos portrét, a Taxi-filmek üdvöskéjével, Marion Cotillard-ral a címszerepben. A felkavaró mozi a tanúbizonyság, hogy az Amerikában manapság olyan divatos zenés életrajzi film (Ray, A nyughatatlan) műfajában otthonosak az öreg kontinensen is.

Eredeti cím: La Môme francia–angol–cseh, 2007 140 perc

Rendező: Oliver Dahan Forgatókönyvíró: Oliver Dahan, Isabelle Sobelman Operatőr: Tetsuo Nagata Zene: Christopher Gunning Producer: Alain Goldman Szereplők: Marion Cotillard (Edith Piaf), Sylvie Testud (Mômone), Clotilde Courau (Annetta Gassion), Jean-Paul Rouve (Louis Gassion), Pascal Greggory (Louis Barrier), Gérard Depardieu (Louis Leplée), Emmanuelle Seigner (Titine), Manon Chevallier (Piaf ötévesen), Pauline Burlet (Piaf tízévesen), Marc Barbé (Raymond Asso), Jean-Pierre Martins (Marcel Cerdan), Laurent Olmedo (Jacques Pills), Catherine Allégret (Louise) Mozistart: június 21.
Honlap

El kell hogy keserítsük a Taxi-franchise rajongóit, Marion Cotillard (Szeress, ha mersz, Hosszú jegyesség, Bor, mámor, Provence) nagyon is jól döntött, amikor a dekoratív bérfuvaros-oldalborda (filmbeli párja Daniel, vagyis Samy Naceri) háromszori „eljátszása” után a negyedik felvonás helyett Oliver Dahan Piaf-projektjét választotta (vagy-vagy: a két filmet egy időben forgatták).

Megcáfolták a várakozásokat

Annak ellenére jól döntött, hogy Cotillard kisasszonyt tagadhatatlanul a Taxi-filmek emelték ki a pályakezdés ismeretlenségének homályából. Első ránézésre pedig azt gyaníthattuk, hogy a korábban a Bíbor folyók 2.: Az apokalipszis angyalai című, erősen vitatható misztikus thrillerrel jelentkező rendező-forgatókönyvíró, Dahan filmje rendkívüli módon alul fogja múlni önmagát. De nem: Cotillard jól tette, hogy a biztos középszert „áldozta fel” a bizonytalanért, és a kaján vigyorra készülő, rosszmájú kritikus arcára pedig ráfagyhatott a kényszermosoly, pontosabban a grimasza tiszteletadással vegyes elérzékenyüléssé és megrendüléssé szelídült, mert a Piaf jó film.

A kuplékirálynő közkedveltségét (és mélységekben és magaslatokban egyaránt bővelkedő, „filmszerű” életét) jellemzi, hogy eddig vagy egy fél tucat film készült róla és vele, olyan rendezők keze alól, mint Jean Renoir (Mulató a Montmartre-on) és Claude Leloluch (Edith és Marcel). (A Piaf-filmekből retrospektív vetítést szervezett június 16-a és 30-a között a budapesti Örökmozgó filmszínház.)

Piaf élete: fény és árnyék

Az 1915-ben született (és 1963-ban elhunyt) sanzonistennő filmportréja Franciaországban ötmillió nézőt vonzott eddig, ami olyan közönségfilmekre jellemző, mint az említett Taxi-kvadrológia. Könnyűszerrel mondhatnánk, az érdeklődés az énekesnő ikonstátusának köszönhető, hiszen ha Franciaországról van szó, a világ polgárjainak az Eiffel-torony mellett másodiknak az ugrik be, hogy „Milord” vagy, hogy „Non, je ne regrette rien”. Azaz Piaf valamelyik slágere. Valójában azonban sokkalta inkább az a jól ábrázolt drámai kettősség – ha úgy tetszik: izgalom – vonzza a közönségtekintetet, ami ebben a filmben, mint ahogy a dalos-nő életében feltárult. Fény és árnyék, siker és csillogás, boldogság és teljes reményvesztettség.


Törékenység és maradandóság KÉPGALÉRIA



Dahan nem ítélkezik (ez jó), pusztán bemutat (jól). A nehéz sorsos, terhelt gyermekévektől kezdi, amikor is a kislányt az artista (inkább: alkoholista) apa és a bárénekesnő anya helyett az „utca”, konkrétan egy bordélyház neveli. Hullámhegyeken és -völgyökön (átmeneti vakságban szenved, 19 éves lányanyaként elveszíti első gyerekét) jutunk el az ünnepelt dizőzig, akit a személyes tragédiák megviseltek. Előbb mentorát-felfedezőjét, a kabarédirektor Louis Leplée-t (Gérard Depardieu) gyilkolják meg, aki a szürke, vékonycsontú, kissé jelentéktelen, ám aranytorokkal megáldott „madárkát”, eredeti nevén Edith Giovanna Gassiont a Piaf (veréb) névre keresztelte, majd élete szerelme, a bokszbajnok, Marcel Cerdan (Jean-Pierre Martins) hunyt el repülőgép-szerencsétlenségben. Alkohol- és drogfüggővé vált, házasságokba menekült. Élete, törékeny teste elpárolgott (végül áttétes rák végzett vele) – de hangja velünk maradt.

Dahan imponáló magabiztossággal viszi a nézőt hősnője történetébe, de nem a pontossága, hanem érzelemábrázoló képessége révén – meg persze Marion Cotillardnak köszönhetően, akinek az alakítása lenyűgöző, akárha tényleg a „kis verebet” látnánk megelevenedni – felolvadunk a páratlan személyiség mozijában. Nem olcsó hatásvadászat, de tény: készíthetjük a zsebkendőket.

Címkék: Magazin