Kaká a Real Madridba igazolhat

Bár a BL-győztes Milan labdarúgócsapatának vezetője nyomatékosan kijelentette, a klub nem adja el Kakát, mégis elképzelhető, hogy a brazil klasszis a Real Madridban folytatja a pályafutását.

Kapcsolódó linkek

foci.lap.hu
sport.lap.hu

A labdarúgó szóvivője, Diogo Kotscho az AS című spanyol lapnak kijelentette: „Kaká nem zárja ki a madridi lehetőséget, és én sem tartom lehetetlenek azt, hogy végül a Realhoz igazol. Ha Milánóba marad, vagy ha Madridba szerződik, ő nagyon boldog lesz” – mondt a szóvívő. És mondott mást is. Kotscho szerint a két klubnak, a Realnak és az AC Milannak nem lesz egyszerű megegyeznie az átigazolásról, ugyanakkor a szóvívó szerint a királyi együttes vezetői készek arra, hogy „visszautasíthatatlan ajánlatot tegyenek”.

Konkrét összegről ugyan nem volt hajlandó beszélni, azonban azt elárulta, hogy megdőlhet az átigazolási rekord, illetve azt ecsetelte, hogy a Real annál a 75 millió eurónál is többet hajlandó fizetni, mint amennyit Zinedine Zidane játékjogáért perkált le a Juventusnak még 2001-ben. A spanyol értesülések szerint Ramon Calderon elnök, aki korábban Kaká megszerzését megígérte a szurkolóknak, kész 80 milliót adni a brazil középpályásért. Calderon elárulta, még három új játékost akar igazolni. Egyikük lehet Kaká.

Egyébként eddig csak Christoph Metzeldert, a Dortmund német védőjét szerezte meg a Real. A Kaká-ügy kapcsán pedig fontos adalék lehet, hogy a játékos édesapja a múlt héten Madridba utazott, ahol találkozott a Real vezetőivel. Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke is tudott a látogatásról. Az olasz sportvezető – miután elmondta, hogy adózási törvények miatt a spanyol sztárcsapatok többet tudnak fizetni a játékosaiknak, mint az olasz klubok, és a focista papája eziránt is érdeklődött – újra nyomatékosította az álláspontot: Kaká nem eladó.

Címkék: foci