Sorakoznak a kérdőjelek az Üllői úton

A másodosztályban ragadt Ferencvárosnál egyelőre csak egy biztos: a bizonytalanság. Kérdéses, ki lesz az edző, milyen lesz a játékos keret, valamint az, hogy a csapat osztályt vált-e a zöld asztalnál?

Kapcsolódó linkek

foci.lap.hu
sport.lap.hu

Számtalan kérdés vetődik fel a Ferencváros jövőjével kapcsolatban. Válasz egyelőre egyetlen felvetésre sincsen. Tehát azt sem lehet tudni, melyik osztályban áll rajthoz a csapat, továbbá, hogy ki lesz az edző vagy éppen kik alkotják a keretet. Szintén kérdőjeles, hogy az anyagi gondokat sikerül-e orvosolni, elmozdul-e a klub a holtpontról.

„A legfontosabb kérdésnek azt érzem, hogy lesz-e előrelépés a klub helyzetét illetően, ugyanis ettől függ minden” – jelentette ki az FTC honlapján Hermány Csaba, a focicsapatot müködtető Zrt. vezetője.

„Ha napokon belül megszületne a szükséges

A másodosztályba neveztek

Hétfőn leadta nevezését a másodosztályú labdarúgó-bajnokság következő szezonjára a Ferencváros. A magyar szövetség hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a jelentkezéseket első fokon pénteken bírálja el a versenybizottság.

befektetői ajánlat biztos kötelezettségvállalással, akkor könnyebb helyzetben lennénk a jövő megtervezésével. Mert ha ez nem jön össze, akkor erősen kérdéses, hogy lenne-e értelme elindulni az élvonalban. A játékos keretünk kialakítását akkor az anyagi helyzetünkhöz kellene mérni, és lehet, hogy egy, a jelenleginél is gyengébb kerettel felelőtlenség lenne elindulni az élvonalban.”

A FTC NB I-es tagsága a Tatabányától függ: amennyiben megfelelő anyagi fedezet hiányában a gárda nem tudja vállalni az élvonalbeli szereplést, úgy – legjobb NB II-es másodikként – feljebb kerülhet a Fradi. De bárhol is induljon el a zöld-fehér csapat, kérdés, ki lesz edzője, Zoran Kuntics szerződése ugyanis a hónap végén lejár. „Kedden tárgyalok a vezetőséggel, de nem az edző személye a fontos. Rendet kell teremteni az Üllői úton” – mondta a szerb szakvezető. A játékos keretet illetően is teljes a homály. Egyelőre tehát szinte minden bizonytalan a legnépszerűbb magyar klubnál, azért csak szinte, mert az szombaton eldőlt, hogy a csapat nem tudta kiharcolni a pályán a feljutást.


Laczkó Zsolt: Szégyellem magam…


A szurkolók ezt dühvel keveredett csalódottsággal vették tudomásul, és jelentős részük (70 százalék) úgy szavazott a klubhonlapon, hogy ha ki is nyílna az NB I kapuja, a csapat jövőre is az NB II-ben szerepeljen. Kemény, éles kritika ez azzal a csapattal szemben, amely magabiztosan, a feljutást biztosra véve vágott neki tavaly nyáron a másodosztálynak. “Ami azt illeti, nem gondoltam volna, hogy nem sikerül az élen végeznünk, még az utolsó forduló előtt is bíztam a csodában, abban, hogy sikerül osztályt váltanunk. Szégyellem magam…” – magyarázta Laczkó Zsolt, a Fradi fiatal középpályása. “Sajnos a tavasz nem úgy sikerült a csapatnak, ahogy vártuk, nekem sem ment túl jól a játék. Nem tudom ennek az okát. Az ősszel kilenc gólt rúgtam, gyakorlatilag minden bement, tavasszal viszont szinte semmi, csak kétszer voltam eredményes.”

Laczkó hozzátette a csapattal szemben megfogalmazott kritikák közül azzal nem ért egyet, hogy a játékosokból hiányzott a tűz és az alázat. „Úgy érzem, mindenki mindent megtett a bajnoki címért. Egy jó passz vagy a gólszerzés nem az alázat kérdése. Szerintem az senkiből sem hiányzott, az azonban igaz, hogy az utolsó meccseken nem játszottunk jól, görcsösek voltunk”. Laczkó jövője is bizonytalan, a játékost a PAOK Szaloniki csábítja. A sorsa a héten dőlhet el.

Címkék: foci