Kapcsolódó linkek
„Nagyon nehéz volt meghozni a döntést, de azt hiszem, ez a megfelelő pillanat a visszavunulásra” – mondta a görög PAOK Szaloniki 35 éves játékosa, aki jelenleg vezetője annak a konzorciumnak, amely meg akarja menteni a csődtől a klubot, és hétfőtől átveszi a nehéz helyzetben lévő együttes irányítását.
Zagorakisz – akit a három évvel ezelőtti Európa-bajnokság legjobbjának választottak – pályafutása során játszott az AEK Athén, az angol Leicester City és az olasz Bologna színeiben is, majd 2005 nyarán szerződött a PAOK együtteséhez, amely tavaly éppen anyagi problémái miatt nem indulhatott az UEFA Kupában. Zagorakisz 119-szer lépett pályára a válogatottban, melytől októberben vonult vissza.
A PAOK magyar játékosa, Torghelle Sándor nyáron távozik a klubtól, viszont a görög csapatban köthet ki Laczkó Zsolt, a Ferencváros fiatal középpályása.