A színházi szakma Balázs Péter kinevezése ellen

A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) résztvevői nyílt levélben tiltakoztak kedden a szolnoki Szigligeti Színház új igazgatójának megválasztása ellen, mert úgy vélik: minden szakmai szempontot mellőző döntés született.

Mint Jordán Tamás, a POSZT ügyvezető igazgatója, a Nemzeti Színház igazgatója, a levél egyik aláírója az MTI-nek fogalmazott, példa nélküli, ami Szolnokon történt: “Megalázó helyzetbe hozták a szakmát azzal, hogy ezt a pályázatosdit eljátszották velünk, ugyanis egyáltalán nem vették figyelembe a szakmai kuratórium döntését, ami egyhangúan Anger Zsolt pályázatát tartotta a legjobbnak”.

Sárba tiporják a szakmát

Nem tudják elképzelni miféle érdek írhatja felül a szakmaiságot, hogyan hagyhatja figyelmen kívül a képviselő-testület az általa felkért szakmai kuratórium egyértelmű állásfoglalását. A levél elsősorban a közvélemény tájékoztatását szolgálja, hogy a jövőben ne születhessen hasonló döntés. Fel kívánták hívni a figyelmet arra is, hogy a szakma nem hagyja magát sárba tiporni – tette hozzá az igazgató.

Hiller István szakminiszterrel a színházi törvény kapcsán folytatott megbeszélésen is szóba került a színházigazgatók kinevezésének jelenlegi rendszere. Jordán Tamás szerint a változtatás szükségességével mindenki, a kulturális miniszter is egyetértett.

Az igazgató hozzátette: javaslatként hangzott el például, hogy létre kellene hozni egy olyan, huszonegy szakemberből álló – minden elvárásnak és oldalnak megfelelő – keretet, amelyből felállítható az igazgatói pályázatokat elbíráló héttagú szakmai kuratórium.

A farok csóválja?

A szolnoki közgyűlés keddi, zárt ülésén döntött arról, hogy hét pályázó közül Balázs Péter színész-rendezőt választja meg a Szigligeti Színház igazgatójának. Ezt az ülést követően Szalay Ferenc polgármester jelentette be.

A Tisza-parti város polgármestere a POSZT résztvevőinek nyílt levelére reagálva megjegyezte: a felelősség Szolnoké, személy szerint az övé, ilyen levelekkel nem kívánnak foglalkozni, és “szégyen”, hogy Magyarországon ezek megszülethetnek, majd hozzátette: “Nehogy már a farka csóválja a kutyát!”.

Címkék: Magazin