Az olasz bajnok vinné Carlos Tevezt

Az argentin válogatott futballista jelenleg még a Premier League-ből való kiesést éppen csak elkerülő West Ham játékosa, de már több nagycsapat is bejelentkezett. Angliából az MU és a Liverpool, Olaszországból pedig az Internazionale érdeklődik.

Carlos Tevez szinte egymaga gondoskodott arról, hogy a West Ham együttese bennmaradt az angol élvonalban. A 23 éves argentin klasszis a csapat utolsó tíz mérkőzésén nyolc gólt szerzett, és erre nemcsak a Premier League-ben, de Olaszországban is felfigyeltek. Teveznek a szezon első felében egyáltalán nem ment a játék, de a hajrára megtáltosodott, gólt lőtt többek között a Chelsea-nek és a Manchester Unitednek is.

Az utóbbi csapat szívesen leszerződtetné az argentint, akárcsak a Liverpool, de a legfrissebb hírek szerint az Internek vannak a legjobb esélyei. Tevez mintegy 30 millió angol fontért tenné át a székhelyét a londoni Upton Parkból Milánóba. „Örömmel látnánk, olyan típusú játékos, akire szüksége van a csapatunknak” – nyilatkozta Massimo Moratti, az Internazionale elnöke.

Az olasz bajnok az argentin mellé a Cagliari támadóját, David Suazót is szeretné leigazolni a csatársorba. „A tárgyalások jól haladnak, de amíg nem írjuk alá a szerződést, semmi nem biztos.” – mondta Moratti, majd hozzátette, hogy az AS Roma román védőjére, Cristian Chivúra is hajlandóak nagyobb összeget áldozni.

Tevez jelenleg az argentin válogatottal készül a június 26-án kezdődő Copa Americára.

Címkék: foci