Balázs Péter lett a szolnoki színházigazgató

Hét pályázó közül Balázs Péter színész, rendezőt választotta meg a fenntartó önkormányzat a szolnoki Szigligeti Színház igazgatójának, vezetői megbízása öt évre szól – jelentette be a Tisza-parti város közgyűlésének keddi zárt ülésen hozott döntését Szalay Ferenc polgármester.

Az elöljáró tájékoztatása szerint a testület előtt már csak két pályázó jelent meg, de hétfőn az oktatási bizottsági meghallgatáson mind a hét aspiráns kifejthette a színházzal kapcsolatos terveit, és a bizottság Balázs Péter pályázatát támogatta. Szalay Ferenc újságírói érdeklődésre nem kívánta közölni, hogy a győztes milyen arányban kapott „igen” szavazatokat.


Balázs Péter


Egy másik újságírói felvetés az volt, hogy a pécsi országos színházi találkozó résztvevői nyílt levélben tiltakoztak a szerintük szakmai szempontokat mellőző igazgatóválasztás ellen. Erre a polgármester megjegyezte, a felelősség Szolnoké, személy szerint az övé, ilyen levelekkel nem kívánnak foglalkozni, és „szégyen”, hogy Magyarországon ezek megszülethetnek, majd hozzátette: „nehogy már a farka csóválja a kutyát!”.

Balázs kézfogást ajánl

Balázs Péter elmondta, nagy kihívásnak tartja a 2011-ig szóló direktori kinevezését, és a szolga szó nemes értelmében szolgálni szeretné Tháliát Szolnokon. Szólt arról is, hogy bár az ő kinyújtott kezét művészi pályafutása alatt sokszor elutasították, megfogadta, ha egyszer vezetői pozícióba kerül, ezeket elfelejti, és ismét ő kezdeményezi majd mindenkivel a kézfogást. Jelezte: két segítője lesz, egy író-dramaturg és egy üzletember. Tervei közül a közönség színházba való visszacsalogatását emelte ki.

A szolnoki Szigligeti Színház igazgatói állására újból kiírt pályázatra hét pályázat érkezett a teátrumot fenntartó városi önkormányzat polgármesteri hivatalához. A direktori posztra beadta pályázatát többek között Anger Zsolt színész, rendező, Bozsó József színész, Balázs Péter színész, rendező, Lukáts Andor színész, rendező, Mertz Tibor színész, Szikora János, a színház jelenlegi igazgatója, valamint Telihay Péter rendező.

Rátóti nem vállalta

A Szigligeti Színház igazgatói posztjára az intézményt fenntartó városi önkormányzat április ülésén azért írt ki új pályázatot, mert az előzőt március végén érvénytelenítette. Szalay Ferenc polgármester a visszavonást azzal indokolta: a felkért bíráló bizottság tagjaitól a legtöbb szavazatot Rátóti Zoltán színész kapta, azaz őt tartották a jelentkezők közül a legalkalmasabbnak, ám a művész visszavonta pályamunkáját.

A visszavonás előzménye, hogy a mostani vezető, Szikora János az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának március közepén tartott ülésén színjátéknak nevezte az igazgatóválasztást. Mint akkor fogalmazott, a direktori pályázati kiírás megszületése előtt a város vezetői megkeresték Schwajda Györgyöt, a nagy tekintélynek örvendő, Szolnokon már dolgozott színházi embert, és felkínálták neki az igazgatói posztot. A megkérdezett visszautasította az ajánlatot, viszont instrukciói alapján “kiszemelődött” egy másik személy, miközben a megkeresett szaktekintély a “háttérember” szerepét vállalta volna.

Szikora János időközben bocsánatot kért Szolnok önkormányzati képviselőitől kimondott szavaiért, és vállalta, hogy június közepéig közreműködik a következő évad előkészítésében. A pályázati történések része, hogy Szalay Ferenc polgármester felkérte Balázs Péter színész, rendezőt éljen az újbóli pályázati lehetőséggel.

Címkék: Magazin