Kezdődik a színházünnep

Ünnepélyes megnyitóval csütörtökön kezdődik a VII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amelynek versenyprogramjában tizennégy produkció szerepel.

A POSZT a magyar színház legfontosabb ünnepe, Pécs város egyik legfontosabb rendezvénye hét éve. A közönség számára színházi fesztivál, a színházi szakma képviselőinek találkozási lehetőség. Idén 13 társulat – köztük két határon túli – 241 színésze, 23 előadásban 57 és fél órát tölt a színpadon. Hét kortárs – köztük öt magyar – szerző művét láthatja a közönség.


A magyar színházi világ legnagyobb rendezvényének előadásait Dömölky János filmrendező választotta ki a magyar nyelvterületen általa szemlézett 120 darab közül. A tíznapos fesztivált emellett kétszáz, úgynevezett offprogram, azaz koncertek, kiállítások, közönségtalálkozók, felolvasó estek és táncprogramok színesítik.

A jegyek nagy része már a május eleji pénztárnyitást követő néhány napban elkelt, így valószínű, a legtöbb előadást telt ház előtt játsszák majd, és a pécsi szállodák, éttermek is megtelnek vendégekkel. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a POSZT mintegy ötvenezer látogatót vonz, ebből nyolc és félezren láthatják a versenyprogram előadásait. Az előadásokat a színházakon kívül a tettyei színpadon, a Káptalan utcai szabadtéri színpadon és az Anna-udvarban tartják.

A fesztivál idei költségvetése a kulturális tárca támogatásának csökkenése miatt a tavalyinál 20 millió forinttal kevesebb, összesen 140 millió forint. A POSZT keretében 2006-ban a 14 versenydarab 24 előadását 8600 érdeklődő kísérte figyelemmel, a 40 helyszínen megrendezett 215 off-programra 45-50 ezer ember volt kíváncsi.

Milyen lesz az idei fesztivál? A rendezők – utalva a fesztiválon szereplő darabok címére – úgy fogalmaztak: „június közepére elmondhatjuk, hogy csütörtökön szertefoszlott a Szentivánéji álom. A Hosszú péntek után jött A karnevál utolsó éjszakája. Amikor a kimerültségtől már mindenkit a Halál-álom kerülgetett, hirtelen felhangzott a Legenda a lóról. Alig tértek magukhoz, máris következett a Danton halála. Erre A Senák Tangóba kezdett. A kétfejű fenevad és A Párnaember is résen volt, és egyszerre kiáltották: Liberté 56! És végre 56 06/őrült lélek vert hadak lepték el a színpadot, hogy bejelentsék: Finito.”

Címkék: Magazin