Bono és Geldof Merkelnél lobbizott

Két ír rocksztárt, Bob Geldofot, az 1985-ös londoni Live Aid koncert főszervezőjét és Bonót, az ír U2 együttes frontemberét fogadta szerdán Németországban Angela Merkel német kancellár.

A zenészek, az afrikai szegénység elleni harc élharcosai a találkozó után kételyeiknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy egyezség születik Afrika megsegítéséről a nyolcak (a világ hét legfejlettebb ipari állama és Oroszország) állam- és kormányfőinek az észak-németországi Heiligendammban szerda este megkezdődött háromnapos csúcstalálkozóján.

Merkel kancellár tisztességes, mégis nehéz hinni neki, amikor azt mondja, „bízzatok bennem”. „Annyiszor csalódtunk már” – mondta Bono a találkozó után. Mint hozzáfűzte, Angela Merkel nagyon szeretne segíteni, „mi mégis a látnoki énjét szerettük volna látni, s ehelyett a gyakorlatias énjét láttuk”.

Bob Geldof arról beszélt, „történelmi esély” kínálkozik, ezért fontos, hogy Németország befolyásos országként, a Nyolcak soros elnökeként mit tesz. Az óvatoskodás helyett bátor cselekvésre van szükség – jelentette ki. A két rocksztár elmondta: tartanak tőle, hogy az idei G8-csúcs részvevői nem állnak készen arra, hogy határozottan megerősítsék a két évvel ezelőtti skóciai csúcstalálkozón Afrikának odaígért fejlesztési pénzek juttatását.

Címkék: Magazin