Kapcsolódó linkek
Nyilvánosságra ugyan még nem hozták, de a BBC információi szerint összesen 51 millió eurót fizet a két játékosért a Manchester United, amely további 25 millióért vásárolta meg a Bayern München alkalmazásában álló Owen Hargreavest. Az angol válogatott kontraktusát várhatóan jövő héten látják el kézjegyükkel a felek.
Nanival, a Sporting Lisboa csatárával valamint Andersonnal, a Porto brazil játékmesterével mindenben megegyeztek a manchesteriek, a klub honlapján olvasható közlemény szerint: „Az orvosi vizsgálatok után hivatalosan is bejelentjük érkezésüket.”
Andersonért átszámítva 6,2 milliárd forintot fizet az MU (AP)
A 20 éve Luis Carlos Almeida da Cunha néven született Nani ötször szerepelt a portugál válogatottban, gólt is szerzett már. Az idei szezonban 29-szer lépett pályára a Sporting Lisboa kezdőjében, és öt gól került a neve mellé. Stílusában a szintén manchesteri, és a Premier League-ben az év játékosának választott Cristiano Ronaldóhoz hasonlítják: rendkívülien gyors, gólerős és elképesztő cselei vannak. A pár éven belül várhatóan visszavonuló Ryan Giggs posztján számít rá Ferguson.
A 19 éves brazil Anderson Luis de Abreu Oliveira nemzetközi porondon először 2005-ben az U17-es világbajnokságon tette le a névjegyét. A fiatal játékmestert a torna legjobbjává választották, ám ennek ellenére a Porto kezdőjében nem tudott magának állandó helyet kiharcolni. A Copa Americára készülő brazil válogatott szövetségi kapitánya Dunga, meghívta a keretbe. „Meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer Sir Alex Ferguson csapatában játszhatok. Mit is mondhatnék? Az álmom vált valóra.” – nyilatkozta Anderson.