Kapcsolódó linkek
Körmendi szempontból nem a legjobb előjelekkel kezdődött meg a finálé, hiszen a vasiaknál a válogatott testvérpár, Fodor Márton és Gergely mellett az amerikai vezér, Leslie és Ledoux is kidőlt sérülés miatt. A Magyar Kupa áprilisi döntőjében a Szolnok nyert 80-67-re, ráadásul a Tisza-partiak három éve nem kaptak ki a vasi alakulattól.
Mindehhez képest a hazaiak hét perc alatt óriási döbbenetre mindössze négy pontig jutottak, eközben a Körmend – főleg Vavra kiváló dobóformájának köszönhetően – már 10-nél járt. A tomboló szolnoki csarnok által űzött házigazda csak 18-18-nál érte utol riválisát, a nagyszünetben 28-27 volt az állás.
Térfélcsere után vasi percek következtek, miután a házigazdák két és fél percig nem találtak a gyűrűbe: Vavra – a mezőny legjobbjaként – megszerezte 15. pontját, Kutasi pedig triplát dobott. A Szolnok rákapcsolt, ám rengeteg büntetőt kihagyott, az amerikai Kelley valamint Hollins adós maradt a kosarakkal, a túloldalon viszont Vavra 21 pontnál és 12 lepattanóval már dupla-duplánál tartott. A harmadik negyed végén 41-44-et mutatott az eredményjelző.
Nagyszerû volt a hangulat a szolnoki csarnokban (MTI)
Az utolsó játékrészre is maradt az óriási küzdelem és az elképesztő kosárínség – öt perc alatt összesen öt (!) pont született –, majd Kelley „feltámadásával” az 38. percben újra vezettek a hazaiak. Az amerikai kiválóság a hátralévő időben sem hibázott, összesítésben nyolcból nyolc büntetőt értékesített, így az alapszakaszgyőztes Tisza-parti együttes 1-0-ás előnyhöz jutott a fináléban. A bajnoki döntő második felvonását kedden rendezik a Körmend csarnokában.
Férfi NB I, döntő, 1. mérkőzés:
Szolnoki Olaj-Körmend 62-59
A párharc állása: 1-0, a Szolnok javára.