Benitez felforgatja a Pool keretét

A szerdai Bajnokok Ligája döntőben érdekelt angol együttes trénere bejelentette, hogy idén nyáron alaposan át kívánja alakítani az együttest, akkor is ha az athéni fináléban három éven belül második alkalommal sikerül elhódítaniuk a trófeát.

„A finálé csak egy állomás az úton. Úgy gondolom, hogy fejlődhet a csapatom, és ezért nyáron minőségi focistákat szeretnénk leigazolni. Nem tehetjük, hogy a babérjainkon ülünk.” – nyilatkozta Rafael Benitez, aki két éve a BL-döntőben éppen a Milant verte a Liverpoollal, háromgólos hátrányból fordítva.

A 2005-ös diadal után Benitez elküldte Vladimir Smicert, Igor Biscant és Milan Barost, míg a finálé tizenegyespárbajának a hőse, Jerzy Dudek a háttérbe szorult Jose Reina érkezésével. Idén nyáron a lengyel portás minden bizonnyal távozik Liverpoolból, akárcsak Robbie Fowler, aki az idei szezonban többnyire csak a kispadon kapott helyet.

A spanyol szakvezető a következő szezonban az angol bajnokságban is szeretne a csúcsra érni, és ehhez meg is kapja a klub új, amerikai tulajdonosaitól a megfelelő anyagi támogatást. A sajtóban megjelent hírek szerit Tom Hicks és George Gillett 40 millió fontot bocsát a tréner rendelkezésére a nyári átigazolása időszakra. „Három év alatt két BL-döntő sokat elárul a csapat erejéről, de meg vagyok arról győződve, hogy ennél is többre vagyunk képesek. Fontos időszak lesz az idei nyár az egyesület életében. Elégedett vagyok a mostani kerettel, de az idén is kiderült, hogy a Premier League megnyeréséhez ennél többre van szükség.”

„A csapatban benne van a potenciál, hogy Európa egyik legnagyobb klubja legyen. A nevünk már így is a legismertebbek közé tartózik, és ezt az

Kapcsolódó linkek

liverpoolfc.lap.hu
sport.lap.hu

előnyünket ki kell használnunk.” – tette hozzá Benitez. A hírek szerint a Liverpool már elkezdett puhatolózni a Barcelonánál és az Atletico Madridnál: a katalánoktól Samuel Eto’ót, a fővárosiaktól pedig Fernando Torrest csábítanák a szigetországba.

Hicks nemrég úgy nyilatkozott a Liverpool Echónak, hogy már jövőre megcélozzák a Premier League első helyét, és a Bajnokok Ligájában is minél messzebbre akarnak jutni. „Sőt mind a négy kiírásban (Ligakupa, FA Kupa) nyerni akarunk.”

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Címkék: foci