Péntektől nálunk hódít Dzsingisz kán

Május 25-e és szeptember 2-a között látható a Dzsingisz kán és öröksége című kiállítás a Nemzeti Múzeumban. Közben már megérkeztek Budapestre a magyar történelemben is kulcsszerepet játszó Mongol Birodalom történetét bemutató kiállítás több milliárdot érő darabjai.

A Dzsingisz kán és öröksége című kiállítás több mint 600 darabja között olyanok is vannak, amelyeket a nagyközönség eddig még nem láthatott. A négy kamionnyi kiállítási anyagban közel 10 olyan tárgy található, amelynek biztosítási értéke egyenként is meghaladja az 1 milliárd forintot. A tárlat a Hopp Ferenc Múzeum gyűjteményének világszínvonalú belső-ázsiai műkincseivel egészül ki.


Diadém a 8.századból, arany és rubinokkal a Mongol Nemzeti Történeti Múzeumtól (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum)



A kiállítás 2007. május 25-től szeptember 2-ig lesz látható a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ugyanekkor nyílik a témához kapcsolódó „A tatárjárás” című tárlat is, amely az 1241-42-es mongol hadjárat eseményeit és emlékeit mutatja be.

120 millióba került

Schneider Márta, a kulturális tárca államtitkára korábban elmondta, hogy a csaknem 120 millió forintba kerülő kiállítás állami forrásból valósul meg, és várhatóan százezernél több látogatót vonz majd a Magyar Nemzeti Múzeumba. A szakállamtitkár tájékoztatása szerint a tárlat a XII. századtól kezdve mutatja be a mongolok történetét, egyebek mellett vándorlásukat, az oszmán birodalommal folytatott harcukat, a mongolok és a buddhizmus kapcsolatát, egészen a XX. század elejéig.

A kiállítást Isztambulon kívül Bonnban, Münchenben és az ausztriai Schallaburgban is láthatta a közönség. Schneider Márta elmondta: megbeszélést folytattak Törökországban arról is, hogy az Európa kulturális fővárosa 2010 program keretében magyarországi török emlékeket mutatnak be Isztambulban; a kiállítás Magyarországon is látható lesz.

Temüdzsin uralkodott a Fekete-tengertől a Csendes-óceánig

Dzsingisz kán, eredeti nevén Temüdzsin (1162-–1227) mongol uralkodó volt, aki egyesítette a mongol törzseket és 1206-ban létrehozta a Mongol Birodalmat. Előbb legyőzte a szomszédos népeket, majd kiterjesztette uralmát. Vazallusává tette az orosz fejedelmeket, a mongol hadak meghódították Perzsiát, Elő-Ázsiát, Koreát, Hátsó-Indiát, Indonéziát és Kínát, 1241-ben pedig betörtek Lengyelországba és Magyarországra is.

A birodalom, amely az uralkodó halálakor a Fekete-tengertől a Csendes-óceánig terjedt, az utódok korában több részre szakadt, később teljesen szétesett. A kánt Mongóliában nemzeti hősként tisztelik, a buddhista egyház a megvilágosodottak, vagyis a bódhiszattvák között tartja számon. Tavaly, a mongol birodalom alapításának 800. évfordulóján nagyszabású állami ünnepségeken emlékeztek rá.

Nacagín Bagabandi mongol elnök 2005-ben, budapesti látogatása alkalmával jelentette be: támogatja Mádl Ferenc akkori magyar államfő kérését, hogy a mongol államiság évfordulójához kapcsolódó Dzsingisz kán kiállítás Magyarországra is eljusson.

Címkék: Magazin