NBA: kiesés szélen a Suns (videó)

Eltiltás miatt nem szerepelhetett a Phoenix Suns egyik legnagyobb sztárja, de a csapat így is csak szoros csatában kapott ki hazai pályán Tim Duncanéktől az ötödik meccsen. A Cleveland Cavaliers hazai pályán nem tudta behúzni a negyedik győzelmet a New Jersey ellen.

A Nyugati-főcsoport elődöntőjének negyedik mérkőzésén kirobbant botrány miatt Robert Horryt, a San Antonio Spurs játékosát két, míg az All Star Amare Stoudemire-t és cseréjét Boris Diaw-t, a Phoenixből egy-egy mérkőzésre tiltotta el az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vezetése.

Az indulatok a magyar idő szerint kedd hajnalban játszott meccs utolsó percében szabadultak el, miután Horry durván szabálytalankodott Steve Nash-sel, a Suns irányítójával szemben (videó). A veterán játékos a félpályánál, az oldalvonal közelében felöklelte Nash-t, aki a hirdető táblára esett. Ezt követően Diaw és Stoudemire megpróbált elégtételt venni, s csak a játékostársak, illetve a Suns segítőinek gyors közbelépése akadályozta meg a verekedést.


Duncan az ötödik meccsen 21 pontot és 12 lepattanót szerzett (Getty)


A liga illetékesei az eset kivizsgálása után döntöttek a büntetésekről, melynek következtében mindhárom kosaras kénytelen volt kihagyni a Phoenixben sorra kerülő ötödik találkozót, Horry pedig a hatodikat is. A büntetés a Sunsra nézve tűnik súlyosabbnak, hiszen két alapemberétől kénytelen megválni, míg a hatszoros bajnok Horry csak csere a Spursben.

A mérkőzés ennek ellenére rendkívülien szorosan alakult, és 2005 bajnoka csak az utolsó pillanatokban elsősorban a cserepadról érkező Manu Ginobili pontjaival nyerte meg az összecsapást. A sorsdöntő triplát azonban nem ő, hanem a phoenixi közönség által könyörtelenül kifütyült Bruce Bowen szerezte meg 36 másodperccel a találkozó vége előtt. A védőjátékos pontjaival először került előnybe a második félidőben a Spurs, és a hátralévő másodpercekben, az ilyenkor szokásos büntetőzés során megőrizte sovány hárompontos előnyét.

Keleten a Cleveland és a New Jersey csapata kőkemény, és nem éppen látványos mérkőzést vívott. Kisebb csoda, hogy a Nets megőrizte a harmadik játékrészben összeszedett 22 pontos előnyét, hiszen a záró 12 percben mindössze egy mezőnykosarat szereztek, és 6 (!) pontig jutottak. LeBron Jamesék nem tudták Jason Kiddék mélyrepülését kihasználni, a Cavs is valami hihetetlen gyenge produkcióval rukkolt elő, az egész mérkőzésen mindössze 33 százalékkal dobálták a mezőnyből.

NBA, rájátszás
Keleti-főcsoport, elődöntő, 5. mérkőzés:
Cleveland Cavaliers-New Jersey Nets 72-83
A párharc állása: 3-2 a Cleveland javára.

Nyugati-főcsoport, elődöntő, 5. mérkőzés:
Phoenix Suns-San Antonio Spurs 85-88
A párharc állása: 3-2 a San Antonio javára.

Címkék: amerikai sportok