Bankká alakul a PayPal

A PayPal eddig csupán az egyik népszerű online pénzküldő és -fogadó szolgáltatás volt. Hamarosan azonban a cég már hivatalosan is bankká válik, és ezzel új korszak kezdődhet az internetes pénzügyi világban.

Tavaly szeptember 14-étől Magyarországon is teljessé vált a PayPal szolgáltatás, aminek köszönhetően már nemcsak küldeni, de fogadni is lehet pénzt az online rendszer segítségével. A legfontosabb és a minket leginkább érintő változás, hogy tavaly ősz óta immár magyar forintban is lehet fizetni a PayPal rendszerében. A cég most megkapta az Európai Unió tagországaira érvényes hivatalos banklicencet, és ezzel megkezdődhet a szolgáltatás kiépítése.

„Jelenleg csupán az európai online kereskedők 20-30 százaléka használja a PayPalt. Mi szeretnénk, ha ez az arány három éven belül elérné a 60-80 százalékot. Ráadásul ebben segítségünkre lehet majd, hogy egy bankban jobban megbíznak az emberek, mint egy internetes fizetési szolgáltatásban” – jelentette ki Brent Bellm, az eBay tulajdonában lévő vállalat igazgatóságának elnöke. A cégnek jelenleg Európában kereken 35 millió ügyfele van, és a legutóbb mért 8,4 milliárd dolláros tranzakciós forgalmával piacvezetőnek számít az európai online fizetési szolgáltatások között.

A luxemburgi banklicenc július másodikától lesz érvényes. Nagy változásokat nem jelent majd a felhasználók számára, azonban az országhatárokon túli átutalások jelentősen egyszerűbbé válhatnak. Ezenkívül a vállalat székhelye Londonból Luxemburgba költözik. Bellm bizakodó, hiszen 2005 és 2006 között az európai ügyfeleik száma 150 százalékkal nőtt. Ez a növekedés Nagy-Britanniában még nagyobb arányú volt. A Luxemburgba költözéssel a cég ezt a folyamatot szeretné átmenteni Európába is.

Címkék: tech