UEFA Kupa: újra a Sevilla a győztes

A Sevilla megvédte a címét az UEFA Kupában, miután a glasgowi döntőben drámai csatában, 2-2-es eredményt követően tizenegyesekkel legyőzte a szintén spanyol Espanyolt.

Az előzetesen esélyesebbnek tartott Sevilla kezdett valamivel aktívabban, az első komolyabb helyzetet is az andalúz alakulat alakította ki. Kisvártatva azonban az Espanyol is lendületbe jött, a barcelonai együttes a játék irányítását is átvette, ugyanakkor túlságosan is felbátárodott, és az első védelmi megingását rögtön

góllal büntette a címvédő Sevilla. A 18. percben Palop hatalmas kidobásával Adriano egészen a kapuig robogott az Espanyol üresen hagyott jobb oldalán, majd mesterien csavart a bal alsó sarokba.

Ernesto Valverde emberei ezek után sem törtek össze, éppen ellenkezőleg, a bekapott gól után váltak csak igazán veszélyessé, és tíz percet követően, egy szerencsés találattal egyenlítettek is. A 28. percben jártunk, amikor Riera lövése után a labda Daniel Alvesről a kapu bal oldalába vágódott. Az első 45 percben az Espanyol játszott fölényben (55-45 százalék volt a labdabirtoklás aránya), emellett többször lőtt kapura, és többször is találta el azt, mint ellenfele.


Adriano kezdte a gólgyártást a döntõben (MTI/EPA)



A másik félidő elejét is megnyomta a Sevilla, ám jól zárt a barcelonai retesz, így maradt az átlövés, igaz, egy ilyennel Frédéric Kanouté igencsak zavarba hozta Gorka Iraizoz kapust. Ezután újra felpörgött az Espanyol, néhány percre komoly nyomás alá is helyezte a címvédőt, csak Palopon és a kapufán múlott Riera lövésénél, hogy nem került előnybe. Ekkor egyébként már az Walter Pandiani is pályán volt az Espanyolban, aki 11 találattal vezette a sorozat góllövőlistáját.

Ugyanakkor nem ő, hanem Moises Hurtado került a figyelem középpontjába a 68. percben azzal, hogy második sárga lappal kiállítatta magát. Egy csapára megváltozott a játék képe: az emberelőnyben játszó Sevilla nagy fölénybe került, az addig domináló Espanyol már csak a védekezésre helyezte a hangsúlyt, Valverde edző is az ellenállást erősítette a cseréivel. A címvédő olykor valóságos tűzijátékot rendezett a kapu előtt, helyzeteket dolgozott ki, de képtelen volt a hálóba gyötörni a labdát, így következhetett a hosszabbítás.

A kiállításig remekül játszott az Espanyol (MTI/EPA)


A ráadás első felvonásában az Espanyol alig jutott át az ellenfél térfelére, valósággal egykapuzott a Sevilla, és a fölénye a 105. percben góllá is érett: a csereként beállt Jesus Navas beadását a védőjét megelőző Kanoute pofozta néhány méterről a hálóba. A térfélcsere után az Espanyol mindent vagy semmit alapon ment előre, de helyzetet sem tudott kialakítani, ugyanakkor hátul alaposan fellazult a védelme, és csak bravúrosan védő Gorka Iraizozon és a sevillai támadók pontatlanságán múlott, hogy Juande Ramos csapata nem tett pontot a mérkőzés végére. Aztán jött a hidegzuhany az andalúz szurkolóknak (a végig szakadó esőt ekkorra már megszokták), Jonatas váratlan, de pazar lövésével a 115. percben egyenlítettek a már szinte padlón lévő katalánok.

A tizenegyespárbaj során egy sevillai játékos, Palop volt a hős, aki három tizenegyest is megfogott, az andalúz csapat így óriási, sokáig emlékezetes csatában védte meg a címét. A Sevilla a második csapat a sorozat történetében, amely megvédte az UEFA Kupát, ez eddig csak a Real Madridnak sikerült 1986-ban. A jogelőd Vásárvárosok Kupáját is figyelembe véve további két spanyol együttes, a Barcelona és a Valencia hajtotta végre ezt a bravúrt.


Sevillai öröm, a csapat megvédte a címét (MTI/EPA)



Valverde, az Espanyol trénere pedig azzal írt történelmet, hogy játékosként és vezetőedzőként is elbukta az UEFA Kupa döntőjét – előbbit is az Espanyol együttesével, szintén tizenegyesekkel, 1988-ban a Bayer Leverkusen ellen…

UEFA Kupa, döntő:
Sevilla-Espanyol 2-2 (1-1, 1-1), 11-esekkel: 3-1
Glasgow, Hampden Park, 52 000 néző, vezette: Busacca (svájci)
Gól: Adriano (18.), Kanouté (105.), illetve Riera (28.), Jonatas (116.)
Kiállítva: Hurtado (68.)
Sevilla: Palop – Alves, Javi Navarro, Dragutinovic, Puerta – Poulsen, Marti, Maresca (Navas, a szünetben), Adriano (Renato, 76.) – Fabiano (Kerzsakov, 64.), Kanouté
Espanyol: Iraizoz – Zabaleta, Jarque, Torrejon, D. Garcia – Rufete (Pandiani, 56.), de la Pena (Jonatas, 87.), Hurtado, Riera – Tamudo (Lacruz, 73.), L. Garcia

Az utóbbi tíz év győztesei:
2007: Sevilla (spanyol)
2006: Sevilla (spanyol)
2005: CSZKA Moszkva (orosz)
2004: Valencia (spanyol)
2003: FC Porto (portugál)
2002: Feyenoord (holland)
2001: Liverpool (angol)
1999: Galatasaray (török)
1998: Parma (olasz)
1998: Inter (olasz)
1997: Schalke (német)

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Címkék: foci