Több száz új kötet jelenik meg a Könyvhétre

Több száz új könyv, több mint ezer dedikálás várja az érdeklődőket a május 31-én nyíló 78. Ünnepi Könyvhéten, és az annak keretében rendezendő 6. Gyermekkönyvnapokon – mondta a programokat szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója az MTI-nek kedden.

Zentai Péter László ismertetése szerint a kortárs magyar szépirodalom május 31. és június 4. közötti fesztiváljának hivatalos listáján mintegy 350 új kötet szerepel. A kiadók egyre inkább felismerik a könyvhét népszerűsítő hatását, és erre a hétre időzítik új köteteik megjelenését – vélekedett az igazgató. Hozzátette: a könyves műhelyek több mint száz új, nem kortárs magyar kötetet is bemutatnak a seregszemlén, az Európa Könyvkiadó például egyebek mellett Günter Grass Hagymahántás közben című önéletrajzi írását.

A fesztivál központi helyszínén, a Vörösmarty téren és környékén 140 standon csaknem 250 kiadó mutatkozik be, a határon túli magyar régióknak egy-egy pavilont ingyenesen biztosít az MKKE. A rendezvény „igazi szépségét, bensőségességét” biztosítja a több mint ezer író-olvasó találkozó, dedikálás mellett a Vörösmarty téri színpadokon zajló koncertek és előadások – mondta Zentai Péter László.

A központi helyszín mellett a fővárosban még Óbuda főterén, a Liszt Ferenc téren, a Ráday utcában, Újbudán és egy új helyszínen, Pestszentlőrincen rendeznek könyves seregszemlét. Vidéken mintegy ötven városban tartanak Ünnepi Könyvhetet a fővárosi rendezvénnyel párhuzamosan.

A fesztivál idei plakátján az az ugró pegazus látható, amely a 1938-as rendezvény hirdetéseit is díszítette. Az annak idején Fery Antal rézmetsző által készített alkotás képét a könyvhét egykori megálmodójának, Supka Gézának a lánya a közelmúltban jutatta el az MKKE-hez – idézte fel az igazgató.

A 6. Gyermekkönyvnapok című társrendezvénynek köszönhetően számos új, fiataloknak szóló kötet is szerepel a könyvheti listán. A gyerekkönyvek kiadóinak pultja alacsonyabb lesz, az egyik Vörösmarty téri színpadon pedig kizárólag az ifjú irodalombarátoknak szóló műsorok szerepelnek majd – emelte ki a MKKE vezetője.

Címkék: Magazin