Nem hagyja magát megzsarolni a kajakkapitány

A kajak-kenusok szövetségi kapitánya szerint egyre kisebb az esély arra, hogy kibéküljön egymással Janics Natasa és Fábiánné Rozsnyói Katalin. Angyal Zoltán kitart döntése mellett, a hétvégi Világkupa-versenyen 200 méteren rajthoz áll a Kovács-Janics duó akkor is, ha a sikeredző lemondással fenyegetőzik.

A Nemzeti Sport keddi számában robbant a bomba, a szövetségi kapitány ugyanis bejelentette, hogy a szegedi Világkupa-versenyen közösen száll hajóba a 200 méteres távon (nem olimpiai szám) az Európa- és világbajnok Kovács Katalin-Janics Natasa kettős. A hírre felháborodottan reagált a lányok edzője, aki még áprilisban szakított Janiccsal. „Ha tényleg megtörténik, amit terveznek, abban az esetben el sem megyek a Világkupára, és azonnal abbahagyom az edzősködést egy évvel az olimpia előtt. Nem is értem, hogy képzeli ezt a kapitány. Az úgy nem működik, hogy Natasa és Kati külön készül, és a versenyen összeülnek. Akkor talán nyerni fognak? Hát nem.”

A kapitány a lapunk kérdésére elmondta, hogy kitart döntése mellett, még akkor ha fennáll a veszélye annak, hogy Fábiánné befejezi: „Én ezt zsarolásnak érzem, és továbbra is bízom abban, hogy ezt Kati néni sem gondolta komolyan. Nem tehetjük meg a véleményem szerint, hogy egy évvel a pekingi olimpia előtt lemaradjon a világversenyekről egy ilyen formátumú versenyző.” – mondta a kapitány, aki továbbra is kitart kijelentése mellett, miszerint az ilyen konfliktusoknál mindig az edzőnek van igaza. „Szankcionálni kell a versenyzőt, de szerintem nem lehet Natasát ilyen helyzetbe hozni.” . A párosra vonatkozó szövetségi kapitányi döntést megelőzően úgy tűnt: amennyiben nem sikerül legyőznie Paksyt a hétvégi Világkupa-versenyen, ebben az idényben nem lesz ott a világversenyeken, azaz a kontinensviadalon és az olimpiai kvalifikációs duisburgi vb-n.


Fábiánnét sorozatban hatszor választották az Év Edzõjének (MTI)


A kétszeres olimpiai bajnok és 11-szeres világbajnok Janics Natasa és kajakosok sikeredzője útjai április végén váltak el. Fábiánné a Napkeltében elmondta, hogy az elmúlt hónapokban Janics rendre a legrosszabbul teljesített a felméréseken, ám ennek ellenére kiváltságokat követelt magának. Erre az edző nem volt hajlandó, és kitette a csapatból az őt kétszer is megzsaroló 24 éves klasszist, aki azzal fenyegette meg, hogy abbahagyja a versenyzést. Az ellentétek egyelőre úgy tűnik, nem elsimíthatóak. Angyal Zoltán szerint erre egyre kevesebb az esély, Janics is úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem fog visszamenni, jól érzi magát Szegeden, ahol Vécsi Viktorral készül az előtte álló feladatokra.

A hétvégi Világkupa-versenyen minden számban két magyar egység indulhat. A tavalyi világbajnokságon induló egységek védettséget élveznek, mellettük a múlt hétvégi válogatóversenyen győztes egység szállhat a vízre. Janics a múlt hétvégi válogató versenyen – páros- és négyes partner híján – két egyes számban szállt vízre: 500-on kikapott Kovácstól, 200-on viszont legyőzte 21-szeres világbajnok riválisát, így jogot szerzett arra, hogy a Vk-n – amely egyben válogató is lesz a spanyolországi Pontevedrában június végén kezdődő Eb-re – összemérje erejét a vb-címet őrző Paksy Tímeával

Maga Janics a sportnapilapnak adott interjúban egyelőre nem kívánta kommentálni Angyal döntését, mivel arról őt hivatalosan még nem értesítették.

Címkék: Sportmix