Fidesz: Hiller összekeverte Cannes-t Balatonőszöddel

A fideszes Halász János hétfői interpellációjában arról beszélt, hogy Hiller István oktatási miniszter miatt nem juthattak ki magyar filmesek a cannes-i filmfesztiválra; a tárcavezető szerint viszont az ellenzéki politikus elhallgatta, hogy Tarr Béla filmje indul a fesztiválon.

A fideszes politikus szerint Hiller István a pártelnökként megszokott “támogasd, vagy hallgass” elvét követi a miniszterként is, emiatt nem jutottak ki fiatal magyar filmesek Cannes-ba. A miniszter ugyanis mindenáron ragaszkodott ahhoz, hogy Andy Vajna filmjét és Korda filmstúdiót hívják meg, amibe a szervezők nem egyeztek bele, és inkább Lengyelországot hívták meg – tette hozzá a politikus, aki arra várt választ, hogy ezért ki a felelős.

“Ön összetévesztette Európát Balatonőszöddel” – fordult Hiller István felé az ellenzéki képviselő, aki szerint a miniszter a sajtóban már eddig is elhíresült teátrális bejelentéseiről, vagy ahogyan a Népszabadság írta, “bazi nagy bejelentéseiről”.

Hiller István válaszában azt mondta: eddigi nagy bejelentései, például az etyeki filmstúdió megépítése vagy a filmtörvény megalkotása, mind megvalósultak, ugyanakkor cannes-i filmfesztiválról semmilyen bejelentést nem tett. A miniszter utalt a fesztivál programigazgatójának nyilatkozatára, aki azt mondta: minden évben 10-15 országgal tárgyalnak egyszerre, de végül csak 5-7-tel jutnak dűlőre; van, amikor a meghívottak mondják le, van, amikor a meghívó lép vissza, de ez mindennapos dolog a fesztiválok történetében.

Nem itt van a botrány, hanem ott, hogy 19 év után először, végre magyar rendező, Tarr Béla filmje indulhat az Arany Pálmáért a versenyprogramban, és ön ezt meg sem említi felszólalásában – fordult a miniszter Halász János felé. Megjegyezte azt is: a “bazi nagy bejelentésekről” szóló idézet éppen Halász János nyilatkozatából származik, amit három éve a Népszabadságnak adott. Halász János a választ nem fogadta el, de az Országgyűlés többsége igen.

Címkék: Magazin