Ez csak azért érdekes, mert a foci24.com cikkében kétségbe vonja az olasz csapat magyarországi szereplését. Ami tény, a barátságos találkozóról szóló szerződést még nem írták alá. Serényi Péter, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) sajtófönőke a FigyelőNetnek elmondta, szóbeli megállapodás van az olaszokkal, hogy a mérkőzést fixáló kontraktusra mikor kerül pecsét és aláírás, azt viszont már nem tudta megmondani. Arra a kérdésre, hogy a magyar fél kivel kötött szóbeli megállapodást, arra a következő volt a válasz: a szövetségek a legfelső szinten képviseltették magukat az egyeztetésen.
A honlapunk természetesen az olaszok véleményére is kíváncsi volt. Az itáliai szövetség sajtósa háromszor is elmondta: bár tud az esetleges magyarországi fellépésről, hivatalosan nem tudja megerősíteni a hírt. Ehhez még hozzátette: csak egy hónap múlva alakul ki a világbajnoki címvédő nyári programja, bármiféle meccset lekötő szerződés megkötésére tehát még
Kapcsolódó linkek
várni kell. A tervek szerint – ahogy ez korábban megjelent – a magyar válogatott Olaszország elleni mérkőzésére augusztus 22-én kerül(ne) sor.
Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!