Csalódást okozott az angol csúcsmeccs

Gól nélküli, de korántsem békés döntetlen született az angol bajnokság csúcsrangadóján. Mivel a találkozónak már nem volt tétje, a Chelsea és a bajnok Manchester United is tartalékosan állt fel.

Miután a bajnokság már a múlt héten eldőlt, Jose Mourinho és Sir Alex Ferguson sem a legerősebb csapatát küldte pályára szerda este. Az edzők – szintén az egymás elleni – FA Kupa-döntőre tartalékoltak, így kaphatott helyet a kezdőcsapatban Cudicini és Sinclair, illetve a másik oldalon Kuszczak, Lee, Eagles, valamint Dong; Drogba, Lampard, illetve Giggs és Cristiano Ronaldo pedig még csak át sem öltözött. Az első játékrész szinte helyzet nélkül pörgött le, mindössze Wright-Phillips lecsúszott beadása, illetve Heinze lövése érdemel említést.

Futballparádét a szünet után sem láthattunk, ugyan többet próbálkozott a Chelsea, de Kuszczak résen volt. Bár a mérkőzés már semmiről sem döntött, a játékosok cseppet sem fogták vissza magukat, ha keménykedésről volt szó. A bíró hét sárga lapot osztott ki, persze a fiatal Eagles kíméletlen belépője után (Essient rúgta meg nyújtott lábbal) a pirosat is elővehette volna. Poll a reklamáló Mourinhót is figyelmeztette, az edző végül is maradhatott a kispadon, holott először felült a lelátóra.

„Igazságos az eredmény, bár ha valamelyik csapatnak győznie kellett volna ezen az estén, mi jobban megérdemeltük volna a sikert, hiszen többet tettünk érte” – magyarázta Mourinho. Kollégája,

Kapcsolódó linkek


angolfoci.lap.hu
sport.lap.hu

Ferguson elégedett az eredménnyel. „Ezúttal a büszkeségünkért és a becsületünkért játszottunk, a döntetlen megfelelő a számunkra” – jegyezte meg a manchesteriek skót menedzsere. A két együttes május 19-én, az FA Kupa döntőjében is összecsap.

Premier League, elhalasztott mérkőzés:
Chelsea-Manchester United 0-0
Chelsea: Cudicini – Diarra (Morais, 88.), Ferreira, Terry, Bridge – Makelele, S. Wright-Phillips, Essien, Mikel (J. Cole 46) – Kalou, Sinclair (Sahar, 54).
MU: Kuszczak – Lee, Brown, O’Shea, Heinze (Carrick, 65.) – Eagles, Smith, Fletcher, Richardson – Solskjaer, Dong (Rooney, 73.)



Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Címkék: foci