Az MR továbbra is szocialista nagyvállalat

Such György szerint a Magyar Rádió továbbra is szocialista nagyvállalatként működik – olvasható az Élet és Irodalomban most megjelent interjúban. Rádai Eszter egyébként azzal szembesíti az MR új elnökét, hogy pályázatában annak idején sokkal több hallgatót ígért. És a valóság...

A valóság viszont úgy fest, hogy az intézményben az emberek azt hiszik, hogy a rádió nem része a magyar médiaiparnak, hanem mint értéktermelő, felette áll annak. Az új elnök, miután megnyerte a pályázatot, azzal szembesült, hogy az MR, mint szervezet, mint részvénytársaság az állapotát illetően „sokkal-sokkal lesújtóbb, mint kívülről bármikor gondoltam volna”.

A szervezet belső állapotáról azt állítja: „a Magyar Rádió továbbra is szocialista nagyvállalat, annak a közgazdászok által leírt és elemzett összes meghatározó ismérvével”. Hogy miben áll is ez? „Itt minden megtalálható – folytatja az elnök – a kapun belüli munkanélküliségtől a teljesítmény-visszatartáson át a puha költségvetési korlátig. Ráadásul a rádió a szocialista nagyvállalatok között is a rosszabbik fajtából való.” Példaként azt hozza fel, hogy például egészen a belépéséig a külső közreműködőkkel nem volt szokás a mai követelményeknek megfelelő felhasználói szerződést kötni. Sőt húszezer forint alatt nem is kötöttek szerződést. Pedig az intézmény több mint tíz éve részvénytársaságként működik, s évente több mint tízmilliárd forint adófizetői pénzt kap, s úgy tűnik, nem valami hatékonyan költi el azt.

Rádai Eszter kérdésére, hogy mégis mennyire látja hatékonynak az MR működését, miközben a rendszeresen rádiózók közel fele ma már egyáltalán nem hallgatja az MR-t, akik mégis azoknak a kétharmada ötven feletti? Such György, a rádió elnöke erre azt mondja: „A legújabb fejlemény pedig az, hogy már a hatvan éven felüliek is tömegesen fordulnak el a Magyar Rádiótól.” Vagyis már nem látja el azt a feladatot, amivel köz megbízza és amiért a pénzét rábízza. Vagyis nem juttatja el a közszolgálati tartalmakat az állampolgárokhoz.

Hogy a rádión belül most folyó tervezésből, valmint az azokkal kapcsolatos elhallgatásokból és vitákból mi jöhet majd ki, ez olvasható ki az elnökkel készült teljes interjúból.

Címkék: Magazin