Késelés a gólnélküli római rangadón

A focipályán nem sok említésre méltó eseményt mutattak a Lazio és az AS Roma játékosai az olasz bajnokság rangadóján, de sajnos a mérkőzés előtt a két tábor drukkerei egymásra találtak. Két szurkolót szúrt sebekkel kellett kórházba szállítani.

Az olasz televízió beszámolója szerint a két együttes közismerten ellenséges drukkerei a római Olimpiai Stadion előtt akadtak össze, miközben a beengedőkapuknál arra várakoztak, hogy belépőiket ellenőrizzék. Beszámolók szerint szerencsére a két szurkoló csak könnyű sérüléseket szenvedett.

Magára a meccsre nem érdemes sok szót vesztegetni. A két csapat első idénybeli összecsapásán csúnyán elverte Francesco Tottiékat a Lazio, úgyhogy fogadkoztak a mérkőzés előtt az AS Roma játékosai. Ráadásul a fővárosi alakulat egy esetleges győzelemmel előre bebiztosíthatta volna a

Kapcsolódó linkek

asroma.lap.hu
sport.lap.hu

Bajnokok Ligája szereplését. Erre most legalább nyolc napot kell várnia a csapatnak, mivel az összecsapáson nem született gól, de még helyzetek is csak ritkán adódtak.


Tottiék hiába fogadkoztak (Reuters)


Peruzzi visszavonul

Bejelentette visszavonulását Angelo Peruzzi, a Lazio labdarúgócsapatának kapusa. “A döntést már januárban meghoztam, ezen nem kívánok változtatni” – mondta az olasz televízióban a 37 éves kapus. “Az elmúlt hetekben törött ujjal védtem, de már elegem van a meccsek előtti fájdalomcsillapító injekciókból, ennek így nincs tovább értelme.” Delio Rossi, a Lazio vezetőedzője ingerülten reagált kapusa bejelentésére. “Mindig, mindenről én értesülök utoljára. Angelónak illett volna jeleznie az egyesület vezetőinek és nekem, hogy mire készül. Ettől függetlenül szenzációs hálóőrnek tartom, remélem, még meggondolja magát.”
Peruzzi 20 évig védett az olasz élvonalban, 2000 óta szerepel a Lazióban. Pályafutása során a Juventusszal nyert Bajnokok Ligáját és Világkupát is, a torinói klubbal háromszor lett olasz bajnok. Védett ezenkívül az AS Roma, a Verona és az Internazionale csapatában is.

Győzelemmel debütált a Palermo kispadján a hét közben elzavart Francesco Guidolinit váltó Renzo Gobbo. A gólnélküli első félidőt követően mindkét csapat büntetőből volt eredményes, majd negyedórával a lefújás előtt Michele biztosította be a vendéggyőzelmet.

Hazai pályán bukott el az Udinese együttese is, amely azonban csak magának köszönheti, hogy végleg lemondhat az UEFA-kupát érő helyezésekről. A második félidőben három percen belül Motta majd Di Natale is kiállítatta magát – az utóbbinál megítélt tizenegyest Spinnesi bevágta. Nyolc mezőnyjátékossal is a hazaiak voltak a jobbak, de amikor Dossena is megkapta a maga piros lapját végleg eldőlt a találkozó.

Serie A, 34. forduló:
AS Roma-Lazio 0-0

Ascoli-Reggina 2-3
Gól:
Fini (15.), Bonnani (82.), illetve Amoruso (24., 32.), Foggia (52.)
Piros lap: Minieri (87., Ascoli)

Livorno-Palermo 1-2
Gól:
Cesar (53., 11-esből), illetve Corini (48., 11-esből), Michele (75.)

Messina-Atalanta 0-0

FC Parma-Cagliari 2-1
Gól:
Budan (28.), Gasbarroni (76., 11-esből), illetve Conti (67.)

Siena-Sampdoria 0-2
Gól:
Maggio (39.), Delvecchio (89.)

Udinese-Catania 0-1
Gól:
Spinesi (53., 11-esből)
Piros lap: Motta (51., Udinese), Di Natale (54., Udinese), Dossena (79., Udinese)

Internazionale-Empoli 3-1
Gól:
Cruz (27.), Recoba (59.), Stankovic (60.), illetve Saudati (57.)

Szombaton játszották:
Fiorentina-Chievo 1-0
Torino-AC Milan 0-1

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Címkék: foci