Woodgate végleg elhagyja a Realt

Jonathan Woodgate négyéves szerződést kötött a Premier League-ben szereplő Middlesbrough labdarúgócsapatával. A korábbi válogatott védő már ebben a szezonban is Garreth Southgate együttesét erősítette, ám eddig a Real Madrid tulajdona volt.

A szigetországi klub hétmillió fontért vásárolta ki a futballista játékjogát a királyi gárdától, és július elsejétől végleg a Boro tulajdona. A Premier League 14. helyén álló együttes honlapján a csapat edzője úgy nyilatkozott, hogy a Reallal zajló tárgyalások egy ideig eltartottak, de végül sikerült megegyezniük.

„Ritkán van arra az embernek lehetősége, hogy egy ilyen formátumú játékost igazoljon. Woody már hónapokkal ez előtt jelezte, hogy szívesen maradna nálunk, de az esetleges leigazolásáról folyó megbeszélések elhúzódtak.” – mondta Southgate.

Woodgate két évet töltött a Realnál, de sorozatos sérülések miatt nem tudta megvetni a lábát a spanyol együttes kezdőcsapatában. Sokan meg is kérdőjelezték, hogy a Middlesbrough-nak szüksége van e a játékosra, de a védő az idei szezonban kiegyensúlyozott, remek teljesítménnyel hálálta meg a klub vezetőinek bizalmát. Steve McClaren szövetségi kapitány is felfigyelt a védőre, akit a spanyolok elleni barátságos meccsen be is hívott a keretbe.

„Körülbelül három hónapja döntöttem úgy, hogy maradnék a csapatnál. A vezetőket meglepte, amikor ezt közöltem velük, de úgy vélem ők sem bánják meg a döntésüket. Nagyon jól érzem magam a Middlesbrough-nál, és örömmel tölt el, hogy további négy évet tölthetek a csapatnál.” – nyilatkozta a 27 éves hátvéd, akiért a Newcastle 8 millió fontot fizetett 2003-ban a Leedsnek, a Madrid pedig 13,4 millióért igazolta le 2004 augusztusában.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Címkék: foci