Értsünk egyet: a grúz származású, Párizsban élő és alkotó rendező-forgatókönyvíró, Géla Babluani fekete-fehér thrillere az év meglepetésfilmje – persze, attól függően, hogy hol melyik esztendőben mutatták be.
Eredeti cím:
13 (Tzameti)
francia–grúz, 2005; 86 perc;
Rendező-forgatókönyvíró: Géla Babluani;
Operatőr: Tariel Meliava;
Zene: Lohengrin Braconnier;
Producer: Géla Babluani, Jean-Baptiste Legrand, Fanny Saadi;
Szereplők: Georges Babluani, Aurélien Recoing, Fred Ulysse, Nicolas Pignon,
Mozistart: április 26.,
Forgalmazó: Budapest Film;
Honlap
Az amerikai Sundance-en például tavaly kapott nagydíjat, elismerte az Európai Filmakadémia is, Velencében két éve lett különdíjas. De nyilván nem az elismerések a fontosak, hanem maga a „jelenség”: régen találkozhatott a nagyérdemű ennyire egységes, koherens, pontosan építkező alkotással (amiben tulajdonképpen minden a helyén van), más kérdés, hogy ez a világ nyomasztó, fojtja a torkot, és általában nem szeretünk róla tudomást venni.
Babluani filmje a kontinensünk olyan nagyszerű film noirjait idézi, mint Jean-Pierre Melville hetvenes évek eleji, A szamuráj, A vörös kör és a Zsaru alkotta „bűnfilm-triptichonja”, árad belőle a legjobb Alain Delon-filmek szikársága, jeges-hideg deleje. De említhetnénk Robert Bresson nevét (Egy halálraítélt megszökött), vagy az ifjú Roman Polanskiét és Wim Wendersét, akik európai módon hőköltek hátra a nagy és üres terektől, félelemmel töltötték meg azokat, a psziché szorongásaival (Iszonyat, illetve A kapus félelme tizenegyesnél).
Babluani filmje olyan, mintha bicskával hasítana belénk, pedig viszonylag hamar átlátjuk, mi lehet az élethalál-játék, aminek a csóró tetőfedő Sebastien (a rendező öccse: Georges) a sors kegye-szeszélye folytán részese lehet, részesévé válik. Történik ugyanis, hogy egy heroinista tengerparti háztulajdonos – inkább Bretagne szürke-kopár vidéke ez, semmint a dél-francia Riviéra – teljes reparációra szegődteti a kényszerből lett ácsfiút, ám mielőtt fizetne, túladagolásban meghal. A pénz kell nagyon, ezért amikor a fiú a lyukas tetőn át hallja, a megboldogultnak egy jelentősebb összeg volt kilátásban, úgy dönt, felölti annak személyazonosságát, és követi a rejtélyes utasításokat. Amikor kiderül, hogy erdőközepei, jól szeparált kúriában egy bizarr orosz rulettes gyilkos-játék 13-as számú versenyzője kell, hogy legyen, visszakozna. Ám nem lehet…
Természetesen meglepődik a néző, amikor a film első harmadában megtudja, miféle sok-nagy pénzre tehet szert a főhős. Ugyan, a sivár, ijesztő környezet már kezdettől fogva sugallta, itt nem lehet szó karibi lottófőnyereményről, de remélte a mozi-széken szorongó, hogy azért mégis. A feszültség testet ölt, döbbent csend lesz úrrá a filmszínházteremben is (a vásznon is), amikor a lövésre jelt adó csupasz égő kihunyására várunk. Együtt zihálunk hősünkkel, ha megússza. Együtt létezünk, lélegzünk vele – ahogy a filmmel.