Jön a Beastie Boys

Zamárdiban idén első alkalommal tartják meg július 12. és 15. között a Balaton Sound fesztivált, amelyen fellép mások mellett a Beastie Boys, a Basement Jaxx, valamint José Padilla is.

A rendezvényről tartott keddi budapesti tájékozatón Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda vezetője elmondta, hogy a hagyományos fesztiválokkal már lefedett hazai piacon egy olyan rendezvényt kínálnak, amelyet a “prémiumkategóriába pozícionáltak”: ahol nem kocsmák, sörpadok és sátor-éttermek, hanem kényelmes nyugágyak, kanapék, koktél- és szusibárok is várják a látogatókat.

A szervezők elmondása szerint a zamárdi szabadstrandon mintegy hét hektáros területet elfoglaló rendezvénynek három fő helyszíne lesz, a nagyszínpad mellett több terasz és egy aréna is várja majd a zenerajongókat.

A fesztivál legnagyobb sztárja a Beastie Boys zenekar lesz, amely körülbelül egy évtizede nem járt már Magyarországon. Ugyancsak fellép a brit Basement Jaxx zenekar, valamint a Kruder and Dorfmeister DJ-páros, akik együtt még sosem jártak Magyarországon. Az egyik teraszon az ibizai Café del Mar kávézó DJ-je, José Padilla egy négy órás szettel lép fel. A meghívott zenészek között van még DJ Storm és a New York-i house zene egyik sztárja, Roger Sanchez.

A magyar csapatok közül többek között a Quimby, az Emil Rulez!, a Belga, a Hiperkarma, valamint a Pannonia Allstars Ska Orchestra képviselteti magát a Balaton Sound színpadjain.

A napijegyek elővételben 6000 forintba, a bérletek pedig 14 900 forintba kerülnek. A helyszínen egy napijegy 6500 forintért, a bérlet pedig 16 900 forintért lesz kapható. Azoknak, akik a Volt Fesztiválra, valamint a Balaton Soundra is ellátogatnak, kedvezményes kombinált bérletet kínálnak 25 ezer forintért. Az első Balaton Sound fesztiválra mintegy 25-30 ezer látogatót várnak.

Címkék: Magazin