Új szobor a Duna-korzón

Felavatták kedden Raffay Dávid Kutyás lány című szobrát Budapesten a Duna-korzón; a zsánerszobrot Rogán Antal, az V. kerület polgármestere leplezte le.

A fideszes polgármester elmondta, hogy a szoborra pályázatot írt ki az önkormányzat, amelyet végül Raffay Dávid szobrászművész nyert meg. A szobor mintegy 3,5 millió forintba került – tette hozzá Rogán Antal.

A belvárosi kerület polgármestere kifejtette, hogy olyan köztéri szobrot képzeltek el a pályázat kiírásakor a Vigadó előtti térre, amely – hasonlóan a koppenhágai sellőlányhoz – semmilyen politikai, vagy történelmi jelentőséggel nem bír, mégis a város szimbóluma lehet belőle.


Raffay Dávid – A kutyás lány ( fotó:mti.hu)


A virágtartón ülő, éppen a kutyájával játszó lány szobra a városban élő kutyások és a “nem kutyások” közötti kompromisszum jelképe is lehet – mondta Rogán Antal, aki maga is Krumpli nevű, beagle fajtájú kutyájával érkezett az avatásra.

Raffay Dávidnak mintegy 10 köztéri szobra látható szerte Magyarországon, ezek közül a legmonumentálisabb 9,5 méteres, Aquinói Szent Tamást ábrázoló piliscsabai alkotása.

Címkék: Magazin