BL: a Manchesteren múlik az angol finálé

A Manchester Uniteden múlik, hogy az idén angol finálé lesz-e a Bajnokok Ligájában. Az AS Romát az Old Traffordon 7-1-re kiütő "vörös ördögök" a Milannal találkoznak a sorozat elődöntőjében. A másik ágon - majd szerdán - a Liverpool a Chelsea-vel csap össze.

A két együttes eddig hatszor találkozott a legrangosabb európai kupasorozatban, ebből négyszer a milánóiak, kétszer a manchesteriek győztek, de összesítésben mindhárom párharcot az olasz csapat nyerte, ráadásul ebből kettő szintén elődöntő volt. Most a Manchester United tűnik esélyesebbnek, a William Hill fogadóiroda is a milánói

Kapcsolódó link:


bajnokokligaja.lap.hu

győzelemre fizetne többet, majdnem kétszer anyit, mint amit angol siker esetén „csengett ki.”



Cristiano Ronaldo pazar formában van (MTI/EPA)



Sir Alex Ferguson, a „vörös ördögök” trénere is optimistán várja a találkozót, azzal együtt, hogy nincs egyszerű helyzetben, hiszen számos játékosa sérüléssel bajlódik, emiatt Rio Ferdinandra, Kieran Richardsonra, Nemanja Vidicsre, Mikael Silvestrére sem számíthat, és kérdéses a csapatkapitány Gary Neville szereplése is. „Nincs idő a kesergésre, akik játszanak, azoknak kell kiharcolniuk a továbbjutást. Nagyon fontos feladat vár a játékosokra, ugyanakkor igyekeztem felhívni a figyelmüket arra, hogy próbálják meg kiélvezni a párharc az összes pillanatát” – mondta a skót szakvezető. Ryan Giggs, a manchesteriek rutinos szélsője a csapat mostani menetelés kapcsán az 1999-es sorozatra emlékezetet, pontosabban arra, hogy a Manchester United akkor a negyeddöntőben (Inter) és az elődöntőben (Juventus) is olasz ellenfelet búcsúztatott el, és a végén a trófeát is elhódította. Előjelnek ez nem rossz…


Az AC Milan azzal a céllal utazik Manchesterbe, hogy helyreállítsa az olaszok renoméját, egyúttal revánsot vegyen az AS Roma 7-1-es manchesteri vereségéért. „Az ilyen mérkőzésen döntő jelentősége lehet a bátorságnak és a mentális felkészültségnek” – nyilatkozta Carlo Ancelotti, az AC Milan vezetőedzője, akinek csak Dida sérülése okoz gondot, és aki elsősorban rutinos játékosaiban bízik, például a 38 éves Paolo Maldiniben. „A Manchester sokat fejlődött az elmúlt élvekben, Rooney és Cristiano Ronaldo pedig lenyűgözően futballozik” – emelte ki a veterán védő. Az általa vezérelt védelemre egyébként komoly feladat vár kedden és a visszavágón. Nem véletlen, hogy a nemzetközi sajtó a legmasszívabb védősor (6 kapott gól a BL-ben) és a leghatékonyabb támadószekció (20 rúgott gól) csatájaként harangozza be a BL-elődöntőt, emellett külön figyelmet szentel Kaká és Cristiano Ronaldo párharcára is.


Kaká semlegesítése döntõ lehet (MTI/EPA)



Az összehasonlító statisztika leglényegesebb pontja, hogy Kaká idén 43 meccsen 15 gólt szerzett, míg a három évvel fiatalabb Ronaldo 47 találkozón 21-szer volt eredményes. „A MU egy fantasztikus csapat, de úgy gondolom, az AC Milan senkitől sem ijedhet meg, hiszen a klubunk a sorozat történetének egyik legjobbja. Azt hiszem, ez a két elődöntő kielégít majd minden futballrajongót” – mondta a brazil karmester. A Kaká kontra Ronaldo ügyben Pelé is megszólalt, a futball-legenda elmondta, a portugál hamarosan a világ egyik legjobbja lesz, de Kaká is rendkívül jól játszik. Tény, kettejük teljesítménye döntő lehet. Azt csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a Milan győzelemmel (Cagliari 3-1), a MU pedig döntetlennel (Middlesbrough 1-1) hangolt a soros BL-ütközetre.

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:
Manchester United-AC Milan, kedd, 20:45
Manchester, Old Trafford. Vezeti: Vaszarasz (görög)
Várható kezdőcsapatok:
Manchester United: Van der Sar – Fletcher, O’Shea, Brown, Heinze – Cristiano Ronaldo, Carrick, Scholes, Giggs – Rooney, Smith
AC Milan: Dida (Kalac) – Oddo, Nesta, Maldini, Jankulovski -Gattuso, Pirlo, Ambrosini, Seedorf – Kaká – Gilardino

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Címkék: foci