Antal Nimród új filmje zárja a Titanicot

Antal Nimród legújabb nagyjátékfilmje, az Elhagyott szoba (Vacancy) vetítése zárja a 14. Titanic filmfesztivált vasárnap Budapesten.

A Kontroll rendezőjének amerikai horrorfilmje egy fiatal házaspárról szól, akik egy elhagyott motelben rekednek. Rájönnek arra, hogy olyan horrorfilm főszereplői, amelyben a szereplőket tényleg megölik. A film főszerepét Kate Beckinsale és Luke Wilson alakítja. A Vacancy amerikai bemutatója pénteken lesz, magyarországi vetítése előreláthatólag július végén várható. Az alkotás költségvetése 19 millió dollár (mintegy 3,6 milliárd forint) volt, amely jóval magasabb az eddigi legdrágább hazai finanszírozású filmnek.

Antal Nimród első videoklipjeivel és kisfilmjeivel a Titanicon debütált. Az Amerikai Egyesült Államokban élő rendező első nagyjátékfilmje, a 2004-ben készült Kontroll számos fesztivál díját nyerte el.

Az öt napja kezdődött Titanic fesztiválon 27 ország 64 filmjét mutatják be. A vetítéseket idén is tematikus blokkokban, négy budapesti helyszínen – az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi, az Örökmozgó és a Vörösmarty moziban – tartják.

A tavaly először meghirdetett Hullámtörők-díjért az idén nyolc film indul, a 10 ezer eurós fődíj sorsáról háromtagú nemzetközi zsűri dönt. A testület tagja Ronald Bergan brit filmtörténész és kritikus, Marit Kapla, a svédországi Göteborgi Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, valamint Pálfi György rendező. A fesztiválon első alkalommal diákzsűri is képviselteti magát.

Címkék: Magazin