Briatore javulást ígér

Az elkövetkező három hétben akarja behozni lemaradását a világbajnok Renault istálló, Giancarlo Fisichella azonban már lemondott arról, hogy idén beleszóljon a világbajnoki küzdelembe.

Igen gyengén kezdte az évet a Renault, a világbajnoki címvédő csapat, meg sem közelítve a riválisokat vagy a saját tavalyi formájukat. Igaz ugyan, hogy eddig mindkét versenyzőjük mindannyiszor célba ért az eddigi versenyeken, és néhány pontot is szereztek már, de a lemaradás nyilvánvaló.

A csapatfőnök, Flavio Briatore az igazi hibát most abban látja, hogy későn kezdtek neki az idei autó fejlesztésének, de az európai futamokra már javulást szeretne: „Hiba volt olyan sokáig a 2006-os autó fejlesztésére koncentrálni. De az elvesztegetett időt nem kaphatjuk már vissza. Ki kell javítanunk

a hibákat, bízunk benne, hogy ez sikerül is a következő három versenyen belül” – mondta Briatore.


Három verseny, kilenc pont – a címvédõ eddigi mérlege (vezess.hu)


Hozzátette még azt is, hogy a most következő bő háromhetes szünetben keményen dolgoznak majd, hogy már a Spanyol Nagydíjon a Ferrari, a McLaren és főképp a BMW közelébe érjenek.

A csapat rangidős versenyzője, Giancarlo Fisichella azonban nem valami derülátó, az olasz már lemondott arról, hogy beleszólhasson a világbajnoki küzdelembe. „Kicsit csalódott vagyok, mert az idény kezdetén bíztam benne, hogy a világbajnoki címért küzdhetek, de sajnos erre nem vagyunk képesek” – nyilatkozta pár napja Fisichella.

Címkék: autó-motor