Bundesliga: magabiztos esélyesek

A címvédő Bayern a Leverkusent, a listavezető Schalkét üldöző Bremen pedig a kiesés ellen küzdő Dortmundot győzte le a labdarúgó Bundesliga 29. fordulójában.

Dortmundban, az egykori Westfallenstadionban a 20. perctől lett forróbb a hangulat. A vendégek részéről Klose a 19. percben, míg Diego két perccel később veszélyeztetett, a hazaiak részéről Kringe két helyzetét lehetett feljegyezni.

Szűk félóra elteltével már vezettek az északiak. A sárga-feketék labdát vesztettek a középpályán, amelyre Owomoyela csapott le. A félvér középpályás ívelését Hunt csúsztatta meg, s épp így lett jó az arra ólálkodó Klosénak. A 39. percben tovább nőtt a vendégelőny. Diego és Frings szabadrúgás-kombinációja után előbbi 18 méterről csavart a bal felső sarokba. Térfélcsere után a Borussia ugyan mindent megpróbált, ám még szépítenie sem sikerült.

Münchenben is a 30. perc körül esett az első gól: Lahm baloldali felfutása nyomán Van Bommelhez került a labda, a hollandnak még arra is volt ideje, hogy igazítson egyet, majd jobbal lőtt Adler kapujába. Szünet után a bajorok megduplázták fórjukat. Szalihamidzsics okos passzát Makaay juttatta a hálóba. Bár a vendégek Voronin révén szűk negyedórával később betaláltak, sőt, Castro az egyenlítéshez is közel járt – végül a müncheniek otthon tartották mindhárom pontot.

Bundesliga, 29. forduló


Bayern München-Bayer Leverkusen 2-1 (1-0)
München, Allianz-Arena, 69 ezer néző. Vezette: Kircher
Gól: Van Bommel (30.), Makaay (48.), illetve Voronin (60.)
Bayern: Kahn – Lell, Lúcio, Van Buyten, Lahm – Hargreaves – Szalihamidzsics, Van Bommel (Ismael, 89.), Santa Cruz (Görlitz, 80.) – Podolski (Pizarro, 75.), Makaay.
Leverkusen: R. Adler – Castro, Callsen-Bracker, Haggui (Madouni, 64.), Stenman (Papadopulosz, 84.) – Schwegler (Athirson, 78.), Rolfes – Freier, Barbarez, Barnetta – Voronin.

Borussia Dortmund-Werder Bremen 0-2 (0-2)
Dortmund, Signal Iduna Park, 81 000 néző. Vezette: Meyer
Gól: Klose (28.), Diego (39.)
Dortmund: Weidenfeller – P. Degen, Wörns, C. Metzelder, Dede (Sahin, 43.) – Kruska – Kringe, Tinga – Pienaar (Valdéz, 61.) – Smolarek (Saka, 72.), Frei.
Bremen: Wiese – C. Fritz, Pasanen, Naldo, Owomoyela – Frings – Vranjes, Borowski (Baumann, 51.) – Diego – Hunt (Rosenberg, 68.), Klose (Niemeyer, 88.).

Az élcsoport:
1. Schalke 59 pont, 2. Bremen 57, 3. Stuttgart 55, 4. Bayern 53, 5. Nürnberg 44, 6. Leverkusen 42.

Címkék: foci