UEFA Kupa: Klose megtörte a gólcsendet

A címvédő Sevilla együttese egy rendkívülien izgalmas és fordulatos mérkőzésen harcolta ki a négy közé jutást az UEFA Kupában. Az Osasuna és a Werder magabiztosan nyerte a párharcot, negyedik csapatként egy harmadik spanyol együttes, az Espanyol került az elődöntőbe.

A Bajnokok Ligája az angolok felségterülete, hiszen a négy közé három a Premier League-ben szereplő együttes is bejutott. Az UEFA Kupában más a helyzet, itt a spanyol csapatok dominálnak. A három ibériai együttes mellett negyedikként a Werder Bremen került a négy közé.

A legsimább összecsapásnak a Bayer Leverkusen spanyolországi vendégjátéka ígérkezett, hiszen a németek hazai pályán háromgólos hátrányba kerültek. A spanyol együttes nem is szórakozta el a

visszavágót, igaz a hazai szurkolóknak ígért gálaelőadás elmaradt. A négy közé jutás azonban nem, mivel a Bayer a visszavágón sem tudta bevenni a spanyol bajnokság 14. helyezettjének a kapuját. Az Osasuna ezzel szemben eredményes volt, és végül 4-0-s összesítéssel biztosította be a helyét az elődöntőben.


Már a négy között a címvédõ (uefa.com)


A címvédő Sevillára igen nehéz feladat várt, hiszen csak minimális előnyt szerzett hazai pályán a Tottenham ellen. A mérkőzés hamar eldőlni látszott, miután nyolc perc után már két góllal vezetett a White Hart Lane-en a tavalyi győztes. Az angolok annak ellenére nem adták fel, hogy innentől kezdve négyet kellett volna lőniük a címvédőnek, és a második félidőben két perc alatt kiegyenlítettek. A későbbiekben lett volna még alkalma a gólszerzésre a Tottenhamnek, de Berbatovék minden helyzetet elpuskáztak, és így a Sevilla 3-2-es összesítéssel lépett tovább.

A kiírás egyik legnagyobb esélyesének tartott Werder Bremen meggyőző játékkal 4-1-re verte, az idegenbeli 0-0 után az Alkmaart. Talán még ennél is fontosabb, hogy a tavalyi világbajnokság gólkirálya, Miroslav Klose hosszú szünet után eredményes volt, sőt ha már belejött rögtön kétszer is beköszönt a hollandoknak.

Az Espanyol lisszaboni vendégjátékán nem esett gól, így a spanyolok megtartották a hazai pályán szerzett egygólos előnyüket.

UEFA Kupa-negyeddöntő, visszavágók:
Tottenham Hotspur (angol)-FC Sevilla (spanyol) 2-2
Gól:
Defoe (65.), Lennon (66.), illetve Malbranque (3., öngól), Kanouté (8.)
Továbbjutott: az FC Sevilla, 3-2-vel

Osasuna (spanyol)-Bayer Leverkusen (német) 1-0
Gól:
Juanlu (62.)
Továbbjutott: az Osasuna 4-0-lal

Werder Bremen (német)-AZ Alkmaar (holland) 4-1
Gól:
Borowski (16.), Klose (36., 62.), Diego (82.), illetve Dembele (32.)
Továbbjutott: a Werder Bremen, 4-1-gyel

Benfica (portugál)- Espanyol (spanyol) 0-0
Továbbjutott: az Espanyol, 3-2-vel

További program, elődöntő:
Április 26.:
Espanyol-Werder Bremen
Osasuna-FC Sevilla

Visszavágók:
Május 3.:
Werder Bremen-Espanyol
FC Sevilla-Osasuna

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Címkék: foci