Mégis eladják Hargreavest?

A Bayern München elnöke egy interjúban elmondta, hogy az angol válogatott középpályást a nyáron feltehetően eladják a Manchester Unitednek.

A német együttes idáig kategorikusan elzárkózott attól, hogy megváljon a 26 éves játékostól, aki egy hosszabb sérülés után nemrég tért vissza a bajorokhoz. „Ha 25-30 milliós ajánlatot kapunk Owenre, akkor azt én is, és az elnökség is fontolóra fogjuk venni.” – nyilatkozta a német tévében Franz Beckenbauer.

Az angol játékos már jó ideje szerepel Sir Alex Ferguson kívánságlistáján, és maga Hargreaves is több alkalommal úgy nyilatkozott, hogy szívesen térne vissza szülőhazájába. A bajor klub ez idáig azonban minden ajánlatot visszautasított, és jelezte, hogy a középpályás nem eladó, és kitölti Münchenben a tavaly nyáron aláírt négyéves szerződését.

„Egyelőre még bizonytalan a helyzet. Szeretnék leülni az egyesület vezetőivel, hogy tárgyaljunk a jövőmről.” – nyilatkozta a BBC-nek Hargreaves.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Címkék: foci