A helyzeteivel remekül sáfárkodó FC Sopron megérdemelt győzelmet aratott a mezőfölényben játszó, ám hátul a megengedettnél többet hibázó Zalaegerszeg ellen. A vendégek részéről Feczesin Róbert kétszer is eredményes volt, így már tíz gólnál jár a bajnokságban. Sorozatban második vereségét szenvedte el az előző fordulóig tavasszal még veretlen, sőt gólt sem kapó Pécs. Keszei Ferenc csapata szombaton a REAC otthonában szenvedett vereséget, méghozzá egy bombagól miatt: a 34. percben Polonkai Attila bombázott a felső sarokba.
A Budapest Honvéd továbbra is hibátlan hazai pályán, amióta átadták a felújított Bozsik-stadiont: a kispestiek ezúttal a Tatabányát fektették két vállra, méghozzá különösebb megerőltetés nélkül, félgőzzel. A Győrnek nem hozott szerencsét a felújított pálya, az albérletéből hazatérő ETO 2-0-s vereséget szenvedett a Vasastól, melynek legjobbja a gólt és gólpasszt jegyző, ex-győri Kenesei Krisztián volt. A Diósgyőr 1-1-es döntetlent játszott a Kaposvárral
Megúszta a Fradi
Közel állt történelme első NB II-es verségéhez a Ferencváros. A házigazda Orosháza a 90. percig vezetett a zöld-fehérek ellen, Lipcsei Péter azonban egy szabadrúgásgóllal egyenlíteni tudott.
, amely a kiesés ellen küzd, de már négy meccse veretlen. Csank János, a hazaiak szakvezetője 500. alkalommal ült a kispadon vezetőedzőként.
Borsodi Liga, 23. forduló:
Bp. Honvéd-Tatabánya 2-0 (0-0)
Gól: Ivancsics (53.), Bogdanovics (92.)
Zalaegerszeg-Sopron 1-3 (1-2)
Gól: Feczesin (16., 32., mindkettőt 11-esből), Lekics (37.), Cigan (76.)
Győri ETO FC-Vasas 0-2 (0-2)
Gól: Kenesei K. (7.), Lázok (38.)
REAC-Pécs 1-0 (1-0)
Gól: Polonkai (34.)
Diósgyőr-Kaposvár 1-1 (1-1)
Gól: Foxi (33.), ill. Alves (28.)
Pénteken játszották:
Fehérvár-Debrecen 0-4 (0-2)
Gól: Leandro (28.), Lattenstein (36., öngól), Dzsudzsák (56., 70.)
Vasárnapi program:
MTK Budapest-Vác, 15:00
Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!