Nipkow-tárcsa, tévémaci, őskamera

Találkozhatunk a tévémacival, megvizsgálhatjuk az első magyar közvetítőkocsit, kipróbálhatjuk a súgógépet, valamint a műsorvezetés és az időjárásjelentés nehézségeit. Április 6-án nyílik a Jövő Házában az Intervízió című tv-történeti kiállítás.

A televíziózás, vagy ahogy egykor hívták, a távolbalátás története a Nipkow-tárcsával kezdődött a XIX. század végén, 1884-ben. A német Paul Nipkow technológiája a harmincas évek közepéig meghatározó szerepet játszott a televízió fejlesztésében. Mára a hagyományos, képcsöves tévék mellett megjelentek a plazma és az lcd televíziók és kísérleti fázisban vannak az OLED tévék is.


A Jövő Háza augusztus végéig látható új kiállítása az elmúlt évszázad legnagyobb csodájáról, a televíziózásról szól. Az Intervízió olyan világba kalauzolja a látogatót, ahol megelevenedik a történelem. A közel 100 kiállított tárgy között láthatóak azok a kamerák, amelyekkel az 50-es, 60-as évek műsorait készítették, régi és új tv-készülékek, stúdiókellékek, és a Magyar Televízió első, Pye-Morris típusú közvetítőkocsija.


A bemutatott eszközöket tárlatvezetés és a háttérfilmek segítségével bárki megismerheti, és azt is, hogyan dolgoztak egykor az operatőrök, milyen tv-műsorokon szórakoztak az előző évtizedek televíziónézői. A látogatók a régi műsorrészleteken keresztül találkozhatnak az egykor népszerű sorozatok főhőseivel, de megismerkedhetnek a legújabb technológia előnyeivel is. Bárki kipróbálhatja, hogy milyen súgógépről híreket olvasni, és azt is, hogy milyen nehéz dolga van egy tv-s meteorológusnak a stúdióban.

Központban az 50 éves MTV

A kiállítás animátorai egyedi, az Intervízió számára készített kisfilmek segítségével 4 különböző tv-szigeten prezentálják a televíziózás történetét. Bemutatják például a televíziózás technikai hátterét, azokat a történelmi pillanatokat, amelyeket a televíziózás tett naggyá (pl.: Ember a Holdon), bevezetnek a sorozatok és a szappanoperák világába. A tévés bakikat összegző kisfilm nem szorul külön szakmai magyarázatra.

A Magyar Televízió műsorai több alkalommal is jelen lesznek a kiállításon. A nagyszínpadon 12 héten át csütörtökönként jelentkezik a Kultúrház, élő showműsorral, amit Erdős Gábor vezet. A Dob meg basszus című műsora is élőben lesz jelen az Intervízión. A VIVA televízió a kiállításon tartja az 7. Comet – rangos könnyűzenei díjkiosztó – sajtótájékoztatóját, és nálunk jelentik be az idei jelölteket. A Hálózat TV kihelyezi médiaiskolájának hétvégi óráit a kiállításra, ahol az elméleti és gyakorlati órákon minden látogató részt vehet.


A kiállítás programját színesítik a NAVA, Nemzeti Audiovizuális Archívummal közös vetítések, amelyekhez filmklub is társul, filmkritikusok, esztéták közreműködésével. Megtekinthető tematikusválogatás 1931-1943 közötti archív Világhíradókból, ami megmutatja, milyen volt a híradó a televízió megjelenése és elterjedése előtt.

A Magyar Televízió TV Taxijának közreműködésével a látogatók megismerhetik, hogyan készül egy tv műsor a forgatástól a vágásig. Közönségtalálkozók, kvízjátékok, vetítések mellett az érdeklődők a virtuális stúdióban kipróbálhatják milyen érzés műsort vezetni. Televíziós bemelegítő ember segítségével bepillantást nyerhetnek egy showműsor kulisszái mögé, választ kapnak arra a kérdésre is, hogy „mitől lesz a közönségnek jókedve?”.

Előadások és beszélgetések keretében televíziós szakemberek közérthető formában beszélnek a televíziózásról, annak történetéről, a műsorkészítésről. A kiállítás tárgytörténeti részében, illetve a Pye közvetítőkocsiban hetente többször szakmai tárlatvezetésen is részt vehetnek a látogatók.

Címkék: Magazin